Belehalt sérüléseibe egy 63 éves tusnádi nő péntek este, miután falustársa elgázolta egy lakóház udvarán.
Háromhetes, főként elméleti képzés végére ért az a tizennyolc informatika szakos egyetemista, aki Székelyudvarhelyen bekapcsolódott a U-Hub IT-programba.
A Környezetvédelmi Minisztérium július 25-én bocsátotta ki az emberekre támadó és anyagi kárt okozó egyik dánfalvi medvére a beavatkozási jóváhagyást. A medvét szombat éjszaka lőtték ki – tájékoztat közleményében Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.
Vasárnap délben, egy óra húsz perckor motorozott a 22 éves, oroszhegyi B. Z. Zetelaka községben a 138-as megyei úton, amikor egy előzés közben a 38 éves, székelyudvarhelyi P. I. által vezetett autónak ütközött.
A Maros megyei Gernyeszegen augusztus 12 és 13-án tartja az erdélyi magyar történelmi családok egyesülete, a Castellum Alapítvány hagyományos évi találkozóját.
Több százan vettek részt a hét végén Szejkefürdőn megtartott Daimler MC Bikers Party nevű motorostalálkozón. A helyi Daimler MC rendezvényének huszonhatodik kiadása az immár hagyományossá vált motoros felvonulással indult.
Minden évben augusztus első szombatján tartják meg a Bözödújfaluból elűzöttek találkozóját. Ez az idei, 27. találkozó rendhagyóra alakult – a tó vizét még a tavasszal leengedték, ezért a falu helyének nagy részét szárazon be lehetett járni.
Módosítják a rendőrség statútumát, hogy ne lehessen 47 éves kor előtt nyugdíjba menni – nyilatkozta Carmen Dan belügyminiszter vasárnap az Antena 3 televízióban.
Három személy meghalt egy hétfő reggeli autóbalesetben az Olt-völgyében, Câineni szomszédságában, amikor egy kamion egy furgonnal ütközött – tájékoztat a Vâlcea Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lángra kapott pénteken a Madarasi Hargita csíkrákosi részén egy fiatal erdőültetvény, az önkéntes és hivatásos tűzoltók együtt fékezték meg a lángokat, megakadályozva, hogy a tűz átterjedjen a közeli erdőre. Az oltáshoz szükséges vizet földbe ásott víztartályból tudták biztosítani a tűzoltók.
Minden bizonnyal jövő évben, tavasszal fognak hozzá Székelyudvarhelyen, a Mihail Kogălniceanu utca 4. szám alatti tömbház szigeteléséhez.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Nehezen talál gazdát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városközpontot éktelenítő, félig romos Bodok szállodára.
Úgy terveztek, még ebben az évben megnyitják a kezelőközpontot, amely a települést várhatóan visszahelyezi a gyógyturizmus szempontjából kiemelkedő helységek közé. Hogy ez megtörténjen, bankhitelt vett fel az önkormányzat. Pénz tehát lett volna, de újabb akadály merült fel.
Kétévnyi szolgálat után távozik a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániáról Simó Ferenc lelkipásztor. Ő korábban húsz évig volt jezsuita szerzetes, így nem csoda, ha most is számba veszi az eltelt időszakot és ezzel kapcsolatos érzéseit.
A prefektúra törvénytelennek minősítette a legutóbbi iskolahálózatot, amely a vásárhelyi Bolyai-gimnázium alá sorolja a katolikus iskola osztályait, így nem tudni, hogy a diákok hol kezdik a tanévet – derül ki a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjének leveléből.
Rendhagyó családi napot rendezett szombaton a székelyudvarhelyi Arany Griff Rend, amelyen a középkori fegyverviselésbe, táncokba és gasztronómiába kóstolhatott bele harminckét gyerek és felnőtt. A programot hamarosan megismétlik.
Az udvarhelyszéki Décsfalvát templomnélkülisége miatt változatos módon csúfolták évszázadokon át. Eddig. 2017 augusztusának első vasárnapján az új templom hosszú harangszava hívogatott istentiszteletre. A még házszám nélküli templomhoz utat építettek, és fákat, cserjéket ültettek köré.
Székelyföld a low tech és a high tech találkozásában címmel tartottak előadást vasárnap az Erdély Café–Orpheusz-sátorban a Csíkszeredai Városnapokon. Azt a témakört vizsgálták, hogy helyi gazdasági életben mennyire van igény a technológiai és informatikai újításokra.