
Fotó: Barabás Ákos
Háromhetes, főként elméleti képzés végére ért az a tizennyolc informatika szakos egyetemista, aki Székelyudvarhelyen bekapcsolódott a U-Hub IT-programba.
2017. augusztus 07., 15:382017. augusztus 07., 15:38
A programot a helyi U-Hub-tagcégek közösen szervezik, különösen figyelve a részt vevő diákok, cégek és egyetemi központok közötti kommunikációra. A közös fellépés lehetővé tette, hogy a képzéssel kapcsolatos információkat olyan fórumokra is eljuttassák, ahová a kisebb cégek nehezebben érhetnek el: bemutatókat tartottak egyetemi központokban, szakkollégiumok rendezvényein. A programot a részt vevő cégek közösen finanszírozzák, ugyanakkor egységes ösztöndíjszintet szavaztak meg, így
Ez egy rendhagyó szakmai gyakorlat, amely nem ér véget néhány hét alatt, hiszen az itt elkészített projekteket a diákok továbbvihetik diákköri konferenciákra, illetve államvizsga-dolgozatok készülhetnek belőlük – ismertette Simon Károly egyetemi oktató és szoftverfejlesztő.
– tette hozzá.
Fotó: Barabás Ákos
A részvevők többsége udvarhelyszéki származású, de Kovászna és Maros megyéből is érkeztek hallgatók: nekik ingyenes szálláslehetőséget biztosít a város, ugyanakkor a U-Hub-diákkártya is némely kedvezményt nyújtott számukra (például kedvezményes ebéd, strandbelépő).
A diákoknak az első héten Simon Károly az összetett számítástechnikai rendszerek fejlesztésével kapcsolatos általános módszerekről, technológiákról és eszközökről tartott előadásokat a Hargita Business Centerben. A második és harmadik héten már az elméleti tanulás mellett napi négy órát a programban részt vevő kilenc tagcég valamelyikénél töltöttek, és
Hétfőtől szeptember végéig két-három személyes csoportokban dolgoznak ezeken, a mentorok folyamatos felügyelete mellett. A képzést szakmai tábor koronázza meg, ahol majd bemutatják egymásnak a többhetes munka eredményét. Az egyetemi tanév folyamán csoportos projektek formájában folytatódik a fejlesztési tevékenység, ezek alapján szakdolgozatok is készülnek majd. Ehhez is folyamatos segítséget biztosítanak a mentorok – tudtuk meg Simon Károlytól.
A kolozsvári műszaki egyetemen kötelező a szakmai gyakorlat. A balánbányai Székely Árpád Tamás idén fejezte be a harmadévet automatizálás szakon, s mivel ismeri és szereti a várost – hiszen itt végezte a középiskolát –, illetve otthonához is szeretett volna közelebb lenni, jelentkezett a programra. Elmondása szerint
Az egyetem elvégzése után szeretne Székelyudvarhelyen dolgozni, és bízik abban, hogy a mentorprogramban részt vevő cégek valamelyikénél sikerül munkát találnia. Kovács Kinga Oroszhegyről került a Babeş–Bolyai Tudományegyetem informatika szakára, melynek elvégzése után beiratkozott mesterire, ahol vállalati szoftvertervezést és -fejlesztést tanul. Náluk nincs kötelező szakmai gyakorlat, azonban tanárától, Simon Károlytól értesülve a mentorprogramról jó lehetőséget látott benne disszertációtémaként és személyes fejlődésként egyaránt. Elégedett volt a háromhetes képzéssel, véleménye szerint egy letisztult, rendszerezett, átfogó programnak voltak részesei. Kinga hétfőtől a Székelyföldi Legendáriumnál folytatja a szakmai programot.
A középiskolásokat is bevonják
Augusztusban termékfejlesztési és innovációs csapatversenyt hirdetnek középiskolások számára. Az interdiszciplináris programra négy-öt fős csapatok jelentkezését várják, különböző szakokról. A hónap végén a jelentkezők bemutathatják ötleteiket, majd a továbbjutó négy-öt csapatot a U-Hub-tagcégek mentorálják novemberig. A részletek hamarosan elérhetők lesznek a U-Hub weboldalán.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
szóljon hozzá!