„Jóérzéssel tölt el, hogy szemtől szemben állhatunk, és egymásnak adhatjuk át az ajándékot karácsonykor” – mondták a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ fiatal lakói.
Régi hagyományt elevenít fel, illetve honosít vissza Gyimes-völgyében a gyimesfelsőloki hagyományőrzők egy része: nyolc ugrapataki fiatal megéneklés helyett idén maszkurázni megy karácsony estéjén.
Bukaresti otthonában hunyt el hosszas szenvedés után vasárnap Ionel Valentin Vlad, a Román Akadémia elnöke. Az Akadémia közleménye szerint az elnököt hosszas, de méltóssággal és diszkrécióval tűrt szenvedés után érte a halál.
Tudjunk örvendeni, legyünk hálásak mindazért, amit Isten nevében kaptunk – hangsúlyozta Böjte Csaba ferences szerzetes, amikor a csíksomlyói Szent István Otthonban arról beszélgettünk, hogyan éljük meg az adventi várakozást, hogyan készüljünk karácsonyra.
Négy család és egy idős asszony karácsonyát tették szebbé azok a gyermekrajzok, amelyek a csíkszeredai Škoda márkaképviselet jövő évi naptárát díszítik.
Az iskolai szünetek alatt a gyerekek az átlagosnál is több időt töltenek az interneten, a szülők fele szerint a gyerekeket célzó kibertámadások száma folyamatosan nő – derül ki a Kaspersky Lab globális kiberbiztonsági vállalat legfrissebb felméréséből.
Mellbe lőttek vasárnap egy férfit egy vadászaton a Dîmboviţa megyei Ludeşti községben – írja az Agerpres hírügynökség a Dîmboviţa Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva. Az áldozat meghalt a lövés következtében.
A karácsonyi ünnep arról szól, hogy a következő esztendő bőségét elősegítsék az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, akitől azt is megtudtuk, hányfelé szokás vágni az almát karácsonykor.
A Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű földrengést észleltek vasárnapra virradóra Buzău megyében – tette közzé honlapján az országos földfizikai intézet (INFP).
Miközben a legtöbb Hargita megyei otthon, családja társaságában tölti a szentestét és a karácsonyt, olyanok is akadnak, akiknek az ünnepek alatt is dolgozniuk kell. A rendőrök, csendőrök, tűzoltók, orvosok és a diszpécserek éjjel-nappal készenlétben állnak.
Öt autó ütközött össze szombaton délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely közelében. A balesetben három személy könnyebben megsérült – tájékoztat közleményben a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tele vannak energiával az igazi, hamisítatlan rockzenét játszó székelyudvarhelyi Caravel együttes tagjai, ezt az energiát pedig arra fordítják, hogy feldolgozások mellett minél több saját zeneszámmal robbanjanak be a köztudatba.
December 24-én lesz 180 éve, hogy megszületett Sissi osztrák császárné, aki már életében szimbolikus figurává vált mint a magyarok védangyala. Székelyföldön is kibontakozott kultusza, de a 20. századi történelem Udvarhelyszéken csupán egyetlen tárgyi emléknek kegyelmezett.
Nyílt levélben kérik Klaus Johannis államfőt a megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjainak a szülei, hogy segítse a helyi magyar közösség katolikus iskolához való jogának érvényesülését. Panaszaik is vannak, és nem alaptalanok.
Csaknem 15 tonna, illegálisan árusított pirotechnikai terméket kobozott el a rendőrség az elmúlt napokban tartott ellenőrzések során – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva.
A kivitelezéssel jár, hogy sár van a székelyudvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon udvarán, de ez a kis időszakos kellemetlenség az ára annak, hogy jövőre elkészüljön a város egyik legnagyobb játszótere – reagált a szülői panaszokra Fancsali Éva, a napközi igazgatónője.
Országszerte enyhe, tavaszias idő lesz karácsonykor, a déli országrészben 15 Celsius-fokig melegszik majd a levegő – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) szakembere, Alina Şerban.
Már nem kötelező az egyetemi oklevél megszerzése az óvodai és az elemi oktatásban tanító pedagógusoknak. Az egyetem elméleti tudást ad, de gyakorlati képzést nem, ezért felsőfokú diploma nélkül is jó tanító lehet az, aki odaadással oktat.
Egy sor közérdekű információ közzétételére kötelezte a Kolozs megyei törvényszék elsőfokú ítéletében a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). A csütörtökön kimondott ítéletet a romániai bíróságok portálja közölte a hét végén.