Hirdetés
Hirdetés

Egymást ajándékozzák meg a csíkszentsimoni Böjte atya-ház lakói

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

„Jóérzéssel tölt el, hogy szemtől szemben állhatunk, és egymásnak adhatjuk át az ajándékot karácsonykor” – mondták a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ fiatal lakói. A Böjte atya-házban 35 szegény családból származó vagy árva középiskolásról gondoskodnak.

Barabás Hajnal

2017. december 25., 10:372017. december 25., 10:37

A csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központba múlt héten látogattunk el, hogy elbeszélgessünk az ott élő fiatalokkal arról, hogy hogyan telnek a hétköznapjaik, és kapcsolódva az ünnepi hangulathoz, arra kértük, meséljenek, hogyan készültek az idei karácsonyra.

Felvinczi István, a központ vezetője fogadott bennünket, aki mielőtt még a diákokkal találkoztunk volna, végigvezetett a Csíkszentsimon határában található telkük egy részén, ahová négy éve költöztek be, majd az úgynevezett „fiúk-házába” kalauzoltak bennünket, amelynek ebédlőjében már izgatottan vártak minket a fiatalok. Mint megtudtuk,

Hirdetés

a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett házakban jelenleg 35 szegény családból származó vagy árva fiúról és lányról gondoskodnak, mindannyian 15-19 év közötti fiatalok.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Többségük a csíkszentmártoni szakközépiskola tanulója, ahol mezőgazdaságot, vendéglátást, turizmust tanulnak, ugyanakkor a gyermekvédelmi központban lehetőségük van arra is, hogy többek között lovas képzésben részesüljenek, valamint gépszerelést sajátítsanak el.

Az ebédlő padjain sorjázó tinédzserek magabiztos, jó kedélyű fiataloknak tűntek, és ez a benyomás a későbbi beszélgetésünk során csak erősödött. Elmesélték, hogy a tavaly is karácsony előtt ünnepeltek, ugyanis a téli vakációt, valamint a szentestét sokan közülük a családjukkal töltötték, így azelőtt karácsonyoztak egyet közösen, mielőtt többen közülük hazautaztak volna.

Idézet
Pásztorjátékot adtunk elő, és aztán mindenki kapott ajándékcsomagot

– osztották meg. Néhány héttel a karácsony előtt ugyanis levelet írtak az „angyalnak”, amelyben megfogalmazták, mit szeretnének ajándékba kapni. Kéréseiket magyarországi jóakarók teljesítették. „Mindenki névre szóló csomagot kapott, együtt bontottuk ki, megnéztük egymás ajándékait, fényképeket készítettünk” – emlékeztek vissza. Hozzátették, mégis az volt a legszebb abban a karácsonyban, hogy nagyon sokat nevettek, jól érezték magukat.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Az idei szeretet ünnepére is műsorral készültek a fiatalok, kérésünkre egy részletet előzetesen bemutattak. Két lány stand-up comedyjét láthattuk, akik a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristáinak produkciójából kiindulva játszották el egy társkereső helyzetét, jó hangulatot teremtve rövid előadásukkal az ebédlőben. A rögtönzött fellépés után arról beszélgettünk, hogy idén miben lesz másabb a karácsonyuk. Mint elmondták,

ezúttal nem „külső angyaltól” várták a csomagot, hanem egymást ajándékozzák meg.

Korábban egy nagy kalapba tették ugyanis a neveiket, és sorsot húztak, hogy ki kinek kell saját kezűleg készített ajándékot adjon.

Idézet
Tavaly jó volt, de idén még jobb lesz a karácsonyunk, mert jóérzéssel tölt el, hogy szemtől szemben állhatunk, és egymásnak adhatjuk át az ajándékot

– hangsúlyozták múlt heti látogatásunkkor. A közös ünneplést csütörtök estére időzítették, karácsonyfát állítottak, amelyet kézzel készült díszekkel díszítettek fel, és a díszvacsora után karácsonyi műsorral gondoskodtak arról, hogy örömteli legyen a szeretet ünnepe a közösségükben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés