Ezrek gyűltek össze szombaton Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emlékművénél a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen és tiltakozáson. A rendezvény rendkívüli hatósági felügyelet mellett zajlott.
Az út szélén parkoló rengeteg autó és a megnövekedett forgalom miatt már lehetetlen feljutni Hargitafürdőre, ahol éppen a Kergeolimpia zajlik.
Tűz ütött ki szombat reggel 5 óra körül a gyulafehérvári sürgősségi kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának egyik kórtermében. Két alkalmazott orvosi ellátásra szorult.
A gazdasági, ipari és szolgáltatásokkal kapcsolatos szakbizottság tagja lett Antal Lóránt (RMDSZ), aki az elmúlt hétfőn tette le szenátori esküjét. Eddigi megvalósításairól és cégeiről, ifjúsági vezetői tevékenységeiről is beszélt.
Sorompót szerelnek fel a zsögödfürdői vasúti átjárónál a biztonságosabb közlekedés érdekében. Több más átkelőhelyet is érintenek a vasúttársaság által tervezett munkálatok, van, ahol a meglévő berendezéseket kell korszerűsíteni.
A kommunizmus romániai áldozatainak emléknapja alkalmából a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának szervezésében a hargitai megyeszékhelyen is megemlékeztek a diktatúra áldozatairól.
„Egy hónapra vagyunk a magyarországi választásoktól. A következő időszak arról szól, hogy segítsünk a voksolás folyamatában azoknak, akik regisztráltak” – fogalmazott a kihívás kapcsán Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke.
Hargita Megye Tanácsának ügykezelésébe adta át pénteki ülésén a csíkszeredai önkormányzat a régi zsögödi vendéglő épületét, hogy a megyei önkormányzat ott létesíthessen vállalkozói inkubátorházat európai uniós pályázat révén.
A csíkszeredai önkormányzat 825 ezer lejjel támogatja a Csíkszeredai Sportklubot a 2018-2020-as időszakban. Többek között erről döntött pénteki rendkívüli ülésén a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület.
Péntekig összesen 11 123 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában, és összesen 40 halálos áldozatot követelt a vírus – tájékoztatott a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
Az Awake fesztivál idei témája a New Funky Royals lesz. Románia első kis fesztiválját, avagy butikfesztiválját augusztus 17-19.között tartják Gernyeszegen.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Több sikeres egyéni tárlat után szülővárosában is újra közönség elé lép a fiatal festőművész, Csóka Szilárd Zsolt. Kiállítása a Bernády Házban nyílik meg március 9-én, pénteken 17 órakor.
Tavaly októberben Maros megyében is elindult a Hegedűs Csilla kezdeményezte Örökségünk őrei című műemlékvédelmi program, amely nem csupán a marosvásárhelyi, de a vidéki középiskolások fantáziáját is megmozgatta.
Az olvadás ellenére még mindig akadályozta a parkolást a felgyülemlett fagyos hó Csíkszereda több pontján. Az elmúlt időszakban néhol a kilátást is nehezítették a nagy, sáros hókupacok egyes útszakaszokon.
A szépvízi plébániatemplomban csendülnek fel a gregorián énekek a közel száz gyermek szájából szombaton, a 17 órás szentmisén és az azt követő koncerten, a második gyermekkórus-találkozón.
A Csíki Anyák Egyesülete is részt vesz az Emeljünk magasba minél több gyereket rekordkísérletben, amelyet a 2018 a Családok éve programsorozat keretében szerveznek, és a gyermekvállalás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.
Nagyobb eséllyel jutnak friss élelmiszerhez a diákok az iskolaitízórai-program módosítása nyomán, a továbbiakban ugyanis helyi szinten is lebonyolíthatják a licitet. A tanulók ősztől mindenképpen hozzájuthatnak a gyümölcshöz a tej és a kifli mellett.
Nagyszabású projektben vesz részt nyolc csíki település közbirtokossága: olyan találmány finanszírozásában vállaltak szerepet, amelynek segítségével műanyaghulladékból olajat és gázt lehet előállítani. Tervben van, hogy a következő években gyárat létesítsenek Csíkszéken.