A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.
Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.
A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.
Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
Mérsékelt mennyiségű csapadékra, hegyvidéken hóviharra, valamint a szél megerősödésére vonatkozó figyelmeztetést bocsájtott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn délelőtt 10 órától szerda este 10 óráig.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Tizenöt ember napokon át azt vizsgálta, hogy a háromszéki falvakban és városokban mi került a begyűjtött háztartási hulladékba. Felmérték a hulladék sűrűségét, a szelektíven gyűjtött szemét tisztaságát, valamint a tényleges mennyiségeket is.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
A gyermekek idegrendszeri működése sokféle, a tipikus és az atipikus fejlődés is ebbe a sokszínűségbe tartozik. A neurodiverzitás szemlélet szerint ezek nem hibák, hanem eltérő működési mintázatok, és megfelelő támogatással könnyebbek a hétköznapok.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
A 151 éves Székely Nemzeti Múzeum 2026-os tervei között szerepel a főépület emeleti kiállításainak befejezése, egy reprezentatív Kós Károly emlékszoba kialakítása, valamint az oltszemi Mikó-kastély berendezése.