Többször meggyűlik a túrázók baja a juhászkutyákkal, amint elkezdődik a legeltetési szezon, azonban ismerősei közül szerencsére még senkit nem haraptak meg az ebek – mondta el portálunknak Kiss Tibor, az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi szakosztályának alelnöke. Amikor nagyobb csoporttal kirándulnak, általában nincsenek problémák, viszont ha csak két-három ember megy ki a természetbe, akkor nem ritka, hogy körülveszik őket a nyájak őrzői. Ekkor rendszerint ultrahangos riasztóval próbálnak védekezni, ám ez sem mindig bizonyul hatásosnak – magyarázta Kiss.

Balázs András major Szarkakő alatti esztenájához közeledve minket is rögtön körbevettek a juhászkutyák, ám éppen látogatóban lévő barátja, Lőrincz János tanácsainak köszönhetően nem esett bántódásunk. Lőrincz egyébként csak a héten ment ki a tanyára, így még nem ismerték annyira az ebek, viszont nem tartott tőlük, mint mondta, a kutyák csak megszagolják az arra járókat, és ha nem éreznek veszélyt, a továbbiakban nem bajlódnak velük. Ezt tapasztaltuk mi is. A major egyébként úgy látja, általában a kezdő túrázók kerülnek bajba, „akik viszont gyakrabban járják a természetet, azok tudják, hogy messziről el kell kerülni a legelésző nyájakat. Ha mégis szembetalálják magukat a kutyákkal, azt semmiképp sem ajánlom, hogy dobálózni kezdjenek, hiszen ezzel csak fokozzák az állatok dühét. Ilyenkor a lehető leghiggadtabbnak kell maradni, nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni, és lehetőleg halkan, barátságosan, valamilyen kutyanevet ismételgetve hozzá kell szólni az ebekhez, amelyekben ettől elhárul a veszélyérzet. Az sem árt, ha a természetjáróknál van táp vagy legalább egy darab kenyér, amellyel megkínálhatják a kutyákat. Ezután akár már simogatni is lehet az állatokat.” Az ebek dolga a juhok őrzése, így elkerülhetetlen, hogy megugassák vagy megközelítsék a közelükbe tévedő túrázókat – egyszerűsít a major. Ami pedig a házi kedvencek sétáltatását illeti, ilyenkor messziről el kell kerülni a nyájat.

Balázs András szerint még több ebre lenne szükség egy esztenán, ugyanis esetenként tíz kutya sem elég a medvék vagy a farkasok elkergetésére, amelyek szinte napi rendszerességgel „meglátogatják” a nyájat. „Nagyjából egy hete történhetett, hogy ettől az esztenától nem messze, a Szarkakő környékén egy tehenet zsákmányolt a medve” – indokolta a major az őrzők szükségességét.

Éjszakánként ha ragadozó közelíti meg a nyájat, még a juhásznak is ki kell merészkednie, hiszen van, hogy a kutyák is félnek gazdájuk hiányában. „Sokszor segítőimmel, váltásban őrködünk éjjelenként. Ha például egy medvét szagolnak ki a kutyák, akkor velük megyek, és folyamatosan biztatom az állatokat a nagyvad hajtása közben. Ilyenkor világítok, üvöltözök, de az sem ritka, hogy fáklyával dobálom a medvét. Nem szabad hagyni, hogy fogjon valamit, mert utána rendszeresen visszajár” – így a veszélyekről a major. De nem csak a medvéktől kell tartani, ugyanis rendszeresen van dolguk farkasokkal is, ám azokat „nehezebb elűzni, azok nem adják fel egykönnyen. Ha a medvét elűztük, akkor már nem valószínű, hogy aznap visszajön, a farkasok viszont sokáig a környéken köröznek.” Azonban nem csak az éjszaka jelent veszélyt, mint megtudtuk, napközben sem könnyű vigyázni a juhokra, hiszen ilyenkor nagyobb területen szélednek szét, és könnyebb prédát jelentenek a vadaknak.

„Előfordul, hogy néha a vadászok lelőnek egy-egy kutyát, ha nem tudják beazonosítani, vagy éppen rajtakapják, amint űz egy vadat” – beszél a különböző helyzetekről a major, akinek az sem garancia, ha botot köt kutyái nyakába, hogy azok ne tudjanak a vadállatok után eredni, ugyanis tapasztalata szerint állatai rendszerint nem az egészséges, hanem a sebzett vadakat követik.