A kormánykoalíció felbomlását sem tartják kizártnak egyes elemzők annak nyomán, hogy Dan Diaconescu Néppárt több tagja is kilépett pártjából, és a nagyobbik kormánypárttal, a Szociáldemokrata Párttal tárgyalnak az együttműködésről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei három díjat nyertek a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megszervezett ünnepségén.
Bejelentetlen munkabeszüntetéssel tiltakozott kedden a Román Posta több mint 1500 alkalmazottja a jövedelemcsökkenést eredményező vállalati intézkedések ellen.
Márton Árpád háromszéki honatya szerint komoly veszélyeket rejt az állampolgári alapjogokra nézve a Büntető eljárási Törvénykönyv azon változata, amelyet a kormány sürgősségi eljárással készül elfogadtatni a törvényhozással.
Olosz Gergely a bukaresti felsőház plénuma előtt hétfőn bejelentette, hogy lemond mandátumáról. Az RMDSZ háromszéki honatyája azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt időszakban lejárató kampány indult ellene, amely azonban a szövetséget célozza.
Lezárult a jelöltállítási folyamat, ennek nyomán 777 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt a május 25-én Csíkszeredában rendezendő nagygyűlésen.
A budapesti Nyugati pályaudvarról indul csütörtökön reggel, és vasárnap este ugyanide érkezik vissza az idén másodszor útra kelő Boldogasszony Zarándokvonat.
A román állampolgárok leginkább a tűzoltókban, legkevésbé a politikusokban bíznak, a nemzetközi intézmények közül pedig leginkább a Valutaalapra néznek rossz szemmel.
Itthon, fiatalon néven alakult frakció az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában, melynek vezetője a háromszéki Demeter Ferenc.
Nem sérti Románia alaptörvényét az államosított ingatlanokról szóló új jogorvoslati törvény – állapította meg pénteki ülésén a bukaresti alkotmánybíróság.
Júliustól emeli a bukaresti kormány a szociális segélyeket, hogy ellensúlyozza az energiaárak liberalizációja által okozott többletterheket a hátrányos helyzetű családokban.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Az RMDSZ szükségesnek tartja egy hatástanulmány elkészítését az osztrák Holzindustrie Schweighofernek a háromszéki Rétyre tervezett fafeldolgozó óriásüzemével kapcsolatban – nyilatkozta a hét végén Borbély László.
Lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök a szatmárnémeti temetőben annak a férfinak a sírjánál, akit a gyanú szerint egy hónappal ezelőtt a magyarországi Izsákon annyira megvert két, azóta leszerelt rendőr, hogy belehalt sérüléseibe.
Az RMDSZ a jövő évi európai parlamenti választásokhoz igazítja az európai polgári kezdeményezését támogató aláírások összegyűjtését – jelentette ki Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) nagyszebeni ülésén.
Van esély arra, hogy ebben a hónapban felszabadítsák a Szektoriális Operatív Program közlekedési tengelyén Romániának szánt pénzeket, ez pedig az országnak akár négymilliárd eurót is jelenthetne.
Küldöttgyűlést tart június 22-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A gyűlésen elnökválasztást tartanak, továbbá kiemelten foglalkoznak a közigazgatási átalakítás veszélyeivel.
Megsemmisítette a Kolozs megyei táblabíróság a diszkriminációellenes hatóság határozatát, amelyben az a magyar feliratok hiányáért marasztalta el a tordaszentlászlói rendőrséget.
A lakosság 35 százaléka szerint előnyös volt hazájuk számára az Európai Unióhoz való csatlakozása.