A következő két nap kitart a kánikula az ország területeinek jelentős részében – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Marcel Ciolacu hétfőn bejelentette, hogy a nap folyamán közvitára bocsátják a jogszabályt, amely szerint mentesül a késedelmi kamatok és a büntetések alól az az adótartozázzal rendelkező személy, aki november 25-ig befizeti a tartozását.
Hétfőn és kedden kánikula lesz szinte az egész országban – figyelmeztetett hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Sürgősségi rendeletet fogadott el hétfői ülésén a kormány arról, hogy az étkezési utalványokban, ártámogatott gyógyszerekben és fűtéstámogatásban részesülő nyugdíjasok továbbra is jogosultak ezekre a juttatásokra.
Nyáron egy bő hetet a kantonok országában tölthettem, betekintést nyertem hétköznapjaikba. A felkeresett érdekesebb helyszínekről osztok meg ezúttal néhány érdekességet.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) pénteken egy közleményben bejelentette, hogy a tanévkezdés előtt ellenőrzéseket tart a tanszereket és iskolai egyenruhákat forgalmazó üzletekben.
A brassói nemzetközi repülőtér utasforgalma pénteken elérte a 200 ezret, ami alkalmat adott a létesítmény vezetőinek a mérlegkészítésre.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken bejelentette: a Marcel Ciolacu vezette kormány megemelte a szociális juttatásokra jogosító jövedelemhatárokat.
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy külön nyugdíjtörvényt dolgoznak ki a fogyatékkal élők számára, amelyik tiszteletben tartja a munkájukat és tisztes megélhetést biztosít számukra – írja az Agerpres.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön bejelentette, hogy a párt országos politikai bürója őt választotta államfőjelöltnek, és ezt a döntést az országos tanács is jóvá fogja hagyni.
Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt akar vásárolni a moldovai Giurgiuleștiben – az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány.

Sipos Botond és Imre Róbert segítségével „testközelből” is megmutatjuk, mit élnek át a sofőrök az autóikban.
Szerdai ülésén a kormány meghosszabbítja a helyi fejlesztések országos program (PNDL) időtartamát.
Viharban, villámcsapás esetén nem szabad a földre feküdni, vízfelület mellett tartózkodni, se magas fa alá beállni, sem egymás mellett maradni. De akkor mit kell tenni?
A kormány nem fontolgatja az adóemelést, ugyanakkor folytatja az országos adóhatóság (ANAF) digitalizálását, a költségvetési bevételek növelését és a közkiadások reformját – jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében vasárnap este, emiatt jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani – közölte a vasúttársaság honlapján a Mávinform.
Frissítette az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztásokat, amelyek vasárnap és hétfőn is érvényben maradnak az ország nagy részén.
Hét, a medvék etetésén elkapott személyt bírságoltak meg a hegyi csendőrök Vrancea megyében.
Sokszor és sok helyen hasonlítják össze Erdélyt Svájccal és állapítják meg, hogy nálunk is lehetne Svájchoz hasonló magas életszínvonal és gazdasági stabilitás. Nyáron egy bő hetet a kantonok országában tölthettem, betekintést nyertem hétköznapjaikba.