Vízügyi főigazgató: kisebb lesz az árvíz Magyarországon, mint 2013-ban

•  Fotó: Magyarország Kormánya

Fotó: Magyarország Kormánya

A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Székelyhon

2024. szeptember 18., 09:532024. szeptember 18., 09:53

2024. szeptember 18., 10:162024. szeptember 18., 10:16

Siklós Gabriella a műsorban elmondta: szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is. Az előrejelzések szerint

850 centiméteren tetőzik majd a Duna a fővárosnál.

Az MTI szemléje szerint közölte azt is, hogy a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást.

A Szigetközben már megjelentek az úgynevezett fakadó vizek, de a vízügy munkatársai ezeket figyelik és, ha kell, megerősítik a töltést – tette hozzá.

A szóvivő azt javasolta azoknak, akik segíteni szeretnék a védekezést, hogy figyeljék az önkormányzatok honlapjait, mert ezeken minden információ elérhető.

korábban írtuk

540 kilométeren zajlik az árvízi védekezés Magyarországon, alacsonyabban tetőzik az árhullám mint 2013-ban
540 kilométeren zajlik az árvízi védekezés Magyarországon, alacsonyabban tetőzik az árhullám mint 2013-ban

Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség – közölte Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden a közösségi oldalán.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a „katasztrófaturizmus” most veszélyes lehet, illetve nehezítheti a szakemberek munkáját:

a töltések mostanra átáztak, ezért csak azok mehetnek fel rájuk, akiknek ott dolguk van.

Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta azt is, hogy

a Dunán egyre több helyen harmadfokú a készültség és nagyon gyorsan emelkedik a víz szintje a Dunakanyarban és Budapesten is.

A fővárosban a rakpart szintjét – ami 645 centiméter – kedden 22 órakor érte el a víz, ami szerda reggelre már 683 centiméteren állt.

korábban írtuk

Hatalmas az árvízkészültség Magyarországon
Hatalmas az árvízkészültség Magyarországon

Jelentős károkat okozott az elmúlt napokban Európában Boris ciklon. Ausztriában elöntötte a víz az alacsonyan fekvő lakóterületeket és Bécset is, az árhullám pedig Magyarországot is elérte.

A Szigetközben csütörtök reggelre, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este, péntek reggel tetőzhet a víz.

A fővároshoz közelebb lévő településeknél, illetve a Dunakanyarban pedig pénteken a nap második felében érheti el az ár a maximális magasságát, Budapesten pedig szombaton lehet a tetőzés

– tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 2013-ban 891 centiméteren tetőzött az árvíz a Dunán Budapestnél,

most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak.

Emlékeztetett: a 2013-as nagy árvíz óta komoly fejlesztések történtek a Duna Győr feletti szakaszán lévő töltéseken, mintegy 120 kilométer hosszan, így most sok település nagyobb biztonságban van, mint korábban.

Orbán Viktor: a védekezésben résztvevők magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat

A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren; a budapesti rakpartokat valamikor a jövő hét közepén nyithatják újra – mondta a miniszterelnök szerda reggel Budapesten sajtótájékoztatón. Orbán Viktor közölte, a védekezésben résztvevők rendkívül magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.

Közölte, jelenleg 544 kilométer hosszúságban folyik árvízi védekezés

a Dunán, a Lajtán, a Rábán és a Marcalon.

Az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy a védekezésben résztvevő vízügyesek, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, sőt az önkéntesek is rendkívül higgadtan, nyugodtan, magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.

Közölte azt is, hogy kétféle védelmi rendszer van Magyarországon. Vannak olyan szakaszok, amelyekért az állam és vannak olyanok, amelyekért az önkormányzat tartozik felelősséggel. Az állami védettségű területeken a készültségi szint elérte a 100 százalékot.

Az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet, de van néhány település, ahol még nincsenek 100 százalékon, de mindenhol 50 százalékon áll a készültség

– fejtette ki.

Hozzátette: az árvízvédelmi operatív törzs reggeli ülésének egyik legfontosabb pontja az volt, hogyan biztosítsák az önkormányzati és az állami védekezés összehangolásának legoptimálisabb formáját.

Ez is működni fog – jelentette ki a miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon

305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.

Mitől zöldül a Balaton vize?
Mitől zöldül a Balaton vize?
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre