Visszaszorítanák az antibiotikumok túlzott használatát

Visszaszorítanák az antibiotikumok túlzott használatát

Románia a második az EU-ban antibiotikum-fogyasztás terén. Ezt szorítanák vissza most az új rendelkezéssel. Képünk illusztráció

Fotó: Jakab Mónika

A szisztémás antibiotikumok és gombaellenes szerek felírásának és kiadásának módját szigorító rendeletet adott ki múlt héten az egészségügyi minisztérium. Az új szabályozás az említett szerek túlzott használatát igyekszik visszaszorítani, tekintettel arra, hogy Romániában is egyre nagyobb gondot jelent az antibiotikum-rezisztencia. Gyógyszerészt kérdeztünk arról, milyen változásokat hoz az új rendelet az orvosok, a gyógyszerészek, illetve a betegek számára.

Farkas Áron Imre

2024. január 23., 12:452024. január 23., 12:45

Az új rendelet értelmében az orvosok ezután a nem ártámogatott antibiotikumokat és gombaellenes szereket is csupán sorszámozott receptre írhatják fel,

a gyógyszertárak pedig csak e recept alapján adhatják ki az orvosságot, és naponta jelenteniük kell ezek forgalmát

– mondta el érdeklődésünkre Borcsa Imola gyógyszerész. Egy másik új előírás szerint amennyiben egy patika nem tudja egyszerre kiadni a teljes felírt gyógyszeradagot, akkor a fennmaradó részt később csak ugyanott veheti ki a beteg.

„A pluszlépéseket az indokolja, hogy világszerte egyre nagyobb problémát jelent az antibiotikum-rezisztencia.

Idézet
Az Európai Unióban évente több mint harmincezer ember hal meg olyan fertőzésekben, amelyeket rezisztens baktériumok okoznak, Románia pedig a második helyen szerepel az unióban antibiotikum-fogyasztás terén”

– magyarázta a gyógyszerész.

Hozzátette: környékünkön is jellemző, hogy az emberek az egyszerű felső-légúti megbetegedésekre (köznyelvben hűlés) is antibiotikumokat akarnak szedni, holott ezen betegségek túlnyomó többségét vírusok okozzák, amelyek ellen az antibiotikumok hatástalanok.

Idézet
Ezek a megbetegedések bármilyen kezelés nélkül is elmúlnak nagyjából egy hét alatt, csupán a tünetek – láz, orrdugulás, köhögés – kezelése ajánlott”

– hívta fel a figyelmet Borcsa Imola.

A gyógyszerész szerint szintén gyakori hiba a betegek részéről, hogy az orvos által 5-7 napra felírt antibiotikum szedését 3-4 nap után abbahagyják, mert jobban érzik magukat, így azonban

nem pusztul el az összes, fertőzést okozó baktérium, ellenben rezisztenssé válnak a szedett antibiotikumra.

Sürgős esetekben recept nélkül is vásárolható antibiotikum

Sürgősségi esetben az új rendelet

lehetővé teszi 72 órára elegendő antibiotikum és gombaellenes szer kiadását orvosi recept nélkül is.

Erre a kezelés ideje alatt egyetlen alkalommal van lehetőség, és a gyógyszerészre van bízva, hogy mit ítél sürgősségi esetnek.

„Elég ritka, hogy valóban olyan esetről legyen szó, ami antibiotikum szedését indokolja, de ha mégis, akkor van egy nagyjából húsz szert tartalmazó lista, amelyről kiadhatunk gyógyszert. Ugyanakkor

Idézet
a betegnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy más gyógyszertárból nem vette ki a három napra való antibiotikumot”

– ismertette az új procedúrát Borcsa Imola, hozzátéve, hogy a háromnapos kezeléssel nem oldódik meg a probléma, a betegnek úgyis el kell mennie az orvoshoz, hogy felírja neki a teljes kezeléshez szükséges gyógyszeradagot.

A rendelt értelmében a gyógyszertáraknak a rendelet hatályba lépésétől számított 60 napon belül kell átalakítaniuk informatikai rendszereiket az antibiotikumok forgalmának követése érdekében.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az antibiotikumok térítéses és vagy ingyenes kiadását nem befolyásolja az új rendelet.

A rendelkezés hátteréről
2019-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberiséget fenyegető tíz legnagyobb globális közegészségügyi veszély egyikének nyilvánította az antimikrobiális rezisztenciát (AMR). 2022 júliusában az Európai Bizottság a tagállamokkal együtt az AMR-t a három legfontosabb egészségügyi fenyegetés egyikeként határozta meg. Becslések szerint évente több mint 37 000 ember hal meg az Európai Unióban az antibiotikum-rezisztens baktériumok okozta fertőzés közvetlen következményeként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 26., péntek

Kezdődik a tavaszi vakáció

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik és május 8-ig tart a tavaszi szünidő az iskolákban. A diákok június 21-étől lesznek nyári vakáción.

Kezdődik a tavaszi vakáció
Kezdődik a tavaszi vakáció
2024. április 26., péntek

Kezdődik a tavaszi vakáció

2024. április 25., csütörtök

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj

Május 2-án és 3-án kapják meg a nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlára érkezik a pénz, a postások pedig május 3-áig kézbesítik – nyilatkozta a munkaügyi miniszter csütörtökön Temesváron.

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj
2024. április 25., csütörtök

Egy újabb medvével kevesebb lett Romániában, ez a székelyföldiek számára viszont nem jelent megkönnyebbülést

Sérülései miatt örökre elaltatták csütörtökön a Gyulafehérvár közelében, a Szászsebest Tordával összekötő autópálya mentén feltűnt medvét.

Egy újabb medvével kevesebb lett Romániában, ez a székelyföldiek számára viszont nem jelent megkönnyebbülést
2024. április 25., csütörtök

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait

A magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját – mondta Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjainak.

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait
2024. április 24., szerda

Kormányhatározatba foglalják a nyugdíjak korábbi folyósítását

Határozatot készül elfogadni csütörtöki ülésén a kormány arról, hogy korábban folyósítják a májusi nyugdíjakat – tudta meg szerdán az Agerpres munkaügyi minisztériumi forrásokból.

Kormányhatározatba foglalják a nyugdíjak korábbi folyósítását
2024. április 24., szerda

Ebből a felmérésből jól jött ki az RMDSZ

Több mint egy százalékponttal emelkedett az RMDSZ önkormányzati jelöltjeinek támogatottsága áprilisban az egy hónappal korábbi adatokhoz képest – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató helyhatósági választásokkal kapcsolatos friss felméréséből.

Ebből a felmérésből jól jött ki az RMDSZ
2024. április 24., szerda

Sepsiszentgyörgytől 82 kilométerre volt a földrengés epicentruma

A Richter-skálán 3,3-as erősségű földrengés volt szerda hajnalban Vrancea megyében.

Sepsiszentgyörgytől 82 kilométerre volt a földrengés epicentruma
2024. április 23., kedd

Hamarabb érkezhet a nyugdíj az ortodox húsvétnak köszönhetően

Marcel Ciolacu kormányfő kedden felkérte Simona Bucura-Oprescu munkaügyi minisztert, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a nyugdíjasok még az ortodox húsvét előtt kézhez kapják nyugdíjukat. Az ortodox húsvét idén május a május 4-5-i hétvégére esik.

Hamarabb érkezhet a nyugdíj az ortodox húsvétnak köszönhetően
2024. április 23., kedd

Kormánypénzből finanszírozott beruházások kezdődhetnek, köztük Sepsziszentgyörgy tervezett körgyűrűjének az előkészítése

Marcel Ciolacu bejelentette, hogy a kormány keddi ülésén összesen 260 millió lej értékben hagynak jóvá infrastrukturális beruházásokat a szállítás és a környezetvédelem ágazatában.

Kormánypénzből finanszírozott beruházások kezdődhetnek, köztük Sepsziszentgyörgy tervezett körgyűrűjének az előkészítése
2024. április 22., hétfő

Felmérés: sokan aggódnak amiatt, hogy háborúba sodródhat az ország

Romániában nem a megélhetéssel kapcsolatos gondok, hanem az ország háborúba sodródásának lehetősége miatt aggódnak a legtöbben – mutatta ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérésében.

Felmérés: sokan aggódnak amiatt, hogy háborúba sodródhat az ország
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!