
Egyelőre nem minden diák térhet vissza az iskolapadba. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A 2,9 millió iskolás közül a jelenlegi helyzet alapján körülbelül 1,4 millióan térhetnének vissza az iskolapadba február 8-án – nyilatkozta Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a Digi 24 műsorában.
2021. január 23., 16:472021. január 23., 16:47
„Néhány nappal ezelőtti becslés alapján 1,4 millió tanulóról van szó a 2,9 millióból” – mondta a tévéműsorban Cîmpeanu, amit az Agerpres szemlézett.
Az oktatási tárca vezetője azt is közölte, hogy a mintegy félmillió egyetemi hallgató külön rendszer alapján fogja látogatni a kurzusokat,
Sorin Cîmpeanu hozzátette: a tervek szerint a következő rendszer alapján nyitnak meg az iskolák a második félévtől:
ahol a fertőzési ráta 1 ezrelék alatti, ott minden iskola minden osztályában személyes jelenléttel zajlik majd az oktatás,
ahol a fertőzési ráta 1 és 3 ezrelék közötti, ott az óvodások, az elemi osztályos tanulók és a végzősök térhetnek vissza az osztályterembe,
ahol pedig 3 ezrelék fölötti, ott csak az óvodákban és az elemi osztályokban zajlik majd személyes jelenléttel az oktatás.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!