Régi korok szép emléke: a szilágysági pezsgő

Évente négymillió palack pezsgőt dobott a kommunizmus éveiben a hazai és nemzetközi piacra a szilágysomlyói Silvania pezsgőgyár. A rendszerváltás óta többször is gazdát cserélt vállalat új tulajdonosa újraindítaná a gyárat, miközben egy szomszédos magyar faluban pezsgőgyárat alapítanak magyarországi vállalkozók.

2014. május 14., 11:342014. május 14., 11:34

2014. május 14., 18:292014. május 14., 18:29

Hiú ábrándnak bizonyult a kilencvenes évek reménye, hogy az egykori borászati nagyvállalat túlélheti a rendszerváltás utáni bizonytalan esztendőket. Románia második legnagyobb pezsgőgyára tíz év alatt teljesen leépült. Egy nagybányai cégnek 2004-ben eladott pezsgőgyár agóniája a privatizációval nem ért véget: az új tulajdonos a hatalmas készletek miatt vásárolta meg a gyárat, de a termelésbe nem fektetett pénzt. Miután a 3,5 kilométernyi pincelabirintusból tárolt több százezer palack vevőre talált, csődeljárást indítottak a pezsgőt legalább tíz év óta már nem termelő cég ellen.

A tavaly újra eladásra kínált, immár romos állapotban levő üzemet egy szilágysági székhelyű cég, az Universal Euro Build Kft. vásárolta meg egymillió euróért. Az új tulajdonos a pezsgőgyártás újraindítása mellett turisztikai terveket is szövöget: a Szilágysomlyóra látogatóknak megmutatnák a pincelabirintus egy részét, és lenne pezsgőkóstolás is. A gyár környékén azonban egyelőre egyetlen dolog látszik: a bejáratnál az új cég is az évtizedekkel ezelőtt palackozott pezsgő maradékát árulja, ugyanis több tízezer palack vár még eladásra a hajdani „aranykorból”.

Lesz-e újra szilágysomlyói pezsgőgyártás? Egy alkalmazott szerint mindez legalább egymillió eurós beruházás kérdése: a pincelabirintusban és a romos épületekben hátramaradt gépsorok már csak ócskavasba valók. A legnagyobb gond mégis az, hogy hiányoznak a nyersanyagforrások. A kommunizmus éveiben tucatnyi szilágysági termelőszövetkezet és állami mezőgazdasági vállalat szállította a szőlőt Szilágysomlyóra, ma viszont csak távolabbi borvidékekről lehetne beszerezni a pezsgőgyártáshoz szükséges szőlőmennyiséget.

A teljes riport az Erdélyi Napló május 15-én megjelenő lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés