
Fotó: Haáz Vince
Az alapjogokat nem lehet sürgősségi kormányrendelettel korlátozni, törvényre lett volna szükség ehhez – nyilatkozta csütörtök este egy televíziós műsorban Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke.
2020. május 08., 11:012020. május 08., 11:01
2020. május 08., 12:142020. május 08., 12:14
Az alkotmánybíró szerint a parlamentnek egy organikus törvényt kellett volna elfogadnia, hogy ne az 1999-ben, a bányászjárás idején sebtében kiadott sürgősségi kormányrendelet alapján járjanak el, mert az alkotmány szerint az alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni – írja a műsorra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
Valer Dorneanu hangsúlyozta: az alkotmánybíróság nem a szükségállapotot nyilvánította alkotmányellenesnek, hanem a kormány az 1999/1-es sürgősségi rendeletének 28-as cikkelyét, amely a kiszabható bírságokra vonatkozik.
„Az alkotmány 115-ös cikkelyének 6-os bekezdése kimondja, hogy sürgősségi kormányrendelettel bármit lehet szabályozni, kivéve az alkotmányos törvények módosítását és az alapjogok korlátozását, márpedig a mozgásszabadság korlátozása és az ehhez kapcsolódó bírságok ebbe a kategóriába tartoznak” – magyarázta Dorneanu. Az elnök utalt arra is, hogy az alkotmány szövege „enyhén hiányos”, amikor úgy fogalmaz, hogy „az államfő kihirdeti a szükségállapotot”.
– részletezte Dorneanu.
Az alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek nyilvánította a szükségállapot alatt kiszabott bírságokat, amelyeket homályosan és kiszámíthatatlanul határoz meg az 1999/1-es sürgősségi kormányrendelet 28-as cikkelye, amely önkényesen, a rendőrök szabad mérlegelési körében hagyja annak elbírálását, hogy mi számít kihágásnak. A taláros testület megállapította, hogy az emberi alapjogokat csak organikus törvénnyel lehet korlátozni, ehhez nem elég sürgősségi kormányrendeletet hozni, ezért az 1999/1-es sürgősségi kormányrendeletet módosító 2020/34-es sürgősségi kormányrendeletet teljes egészében alkotmányellenesnek nyilvánította.

Helyt adott az alkotmánybíróság (CCR) a Nép Ügyvédje által benyújtott óvásnak, amelyet a szükségállapot szabályainak áthágása miatt kirótt büntetések összegére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet módosítása ellen nyújtott be az ombudsman.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
szóljon hozzá!