
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Nemzetközi vezetői engedély igényelhető a gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivataltól (DRPCIV) Romániában – tájékoztat közleményében a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal.
2024. október 21., 11:002024. október 21., 11:00
2024. október 21., 16:552024. október 21., 16:55
A nemzetközi vezetői engedély a román jogosítvány hivatalos fordítása hét nemzetközi nyelvre.
Nagyon fontos, hogy a nemzetközi vezetői engedély kizárólag a nemzeti jogosítvánnyal együtt érvényes az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban, valamint a Bécsi Közúti Közlekedési Egyezményhez csatlakozott országokban.
Románia esetében az erre vonatkozó kérelmet már leadhatják az érdekeltek közvetlenül a permis.international@mai.gov.ro e-mail címen keresztül, illetve személyesen is benyújthatják a lakhelyük szerinti megye gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatalánál.
Az engedély kiadásának határideje a kérelem nyilvántartásba vételétől számított 30 nap. Elkészülte után a tulajdonos által megadott romániai címre kézbesítik, vagy a kérelemben megjelölt jogosítvány és gépjármű-nyilvántartó közszolgálatnál vehető át. Érvényességi ideje 3 év, de nem lehet hosszabb, mint a jogosítványé.
Mindez jelentős előrelépést jelent, áprilisban ugyanis még arról számolt be a krónika, hogy a dokumentum kiállításáért a Román Autóklub felel, így a dokumentum kiváltása többszáz lejbe került korábban.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!