Tarlótűz okozhatta a krasznahorkai vár kigyulladását

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Tragédiának nevezte a krasznahorkai várban történteket Daniel Krajcer, Szlovákia kulturális minisztere a település polgármesteri hivatala előtt tartott sajtótájékoztatóján szombaton este.

MTI

2012. március 11., 09:082012. március 11., 09:08

2012. március 11., 14:062012. március 11., 14:06

Úgy fogalmazott: a vár be volt biztosítva, és a leégett tetőt minél hamarabb, lehetőleg nyárig felújítják.

Ivan Rudolf, a szlovák védelmi minisztérium sajtószóvivője arról tájékoztatott, hogy a krasznahorkai várnál az éjszaka folyamán a szlovák hadsereg 20 hivatásos katonája segédkezik a kárelhárításban. A vár szombaton délután két óra tájban gyulladt ki, és égett le a tetőszerkezete.

Helybéliek az MTI tudósítójának azt mondták: feltehetően gyerekcsíny állhat a tűz mögött, legalább két-három gyereket láttak a vár oldalánál.

Mint megjegyezték, Krasznahorka vára túlélte az első és a második világháborút, most pedig rövid idő alatt a lángok olyan pusztítást végeztek, amilyenre a legöregebbek sem emlékeztek. Az idős krasznahorkaiak sírtak, míg a fiatalabbak, középkorúak, ahogy tudtak, segítettek az igen rövid idő alatt a helyszínre érkezett tűzoltóknak. A vár fölött még este nyolc óra tájban is füstöt lehetett látni, a tűzoltók az utómunkálatokat végezték.

Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter szerint a felgyújtott tarló okozhatta a tüzet, a kiállított tárgyak csak kis mértékben károsodtak.

Lipsic a TASR szlovák hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a rendőrségnek már gyanúsítottjai is vannak. A belügyminiszter Kraasznahorkaváralján tartott sajtótájékoztatóján kiemelte a tűzoltók jól végzett munkáját, és hangsúlyozta, a helyiek nyújtotta segítség nélkül jóval nagyobb kár keletkezett volna. A tűzesetet kettő óra körül jelentették a helyi lakosok, az oltási munkálatok késő délutánig tartottak. Az oltóegységek munkáját rengeteg önkéntes segítette.

A tűzben leégett a vár tetőszerkezete, amely fából készült, a kiállított tárgyakat azonban sikerült megmenteni.

Magyarország kész hozzájárulni a felbecsülhetetlen kulturális érték megmentéséhez – közölte a Krasznahorka várát pusztító tűzvésszel kapcsolatban a miniszterelnök sajtóstábja szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke tájékoztatta a magyar kormányt a Krasznahorka várát sújtó katasztrófáról, akit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról biztosított, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani, hozzájárulni a felbecsülhetetlen kulturális érték megmentéséhez.

Az MKP-nak az MTI pozsonyi irodájához eljuttatott közleménye szerint a Magyar Koalíció Pártja felkérte a magyar kormányt, hogy vállaljon részt a krasznahorkai várat érintő kárelhárítási és felújítási munkák kiadásaiból. Az MKP szerint egy rendkívüli jelentőségű szlovák-magyar és európai kulturális emléket tett tönkre a tűz, ezért indokolt, hogy mindkét kormány hozzájáruljon a felújítás terheihez, illetve közösen pályázzon az európai uniós forrásokra.

A XIII. századi krasznahorkai vár a felerészben magyarok lakta Krasznahorkaváralja település nevezetessége, Szlovákia egyik legértékesebb történelmi épülete, amely felújított állapotban múzeumként üzemelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés