Kalotaszegi időutazás vásárhelyi szerzőkkel

Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötet egy tavaly augusztusi riporttábor „gyümölcse”, amely télire érett be. Az írott sajtó munkatársai a megyésítéskor kettévágott Kalotaszeg még élő hagyományairól, a mindegyre felgyorsuló életvitelről, a térség gondjairól írtak. Ilyen az összeomlás határán lévő farnasi református templomról szóló riport, vagy az az írás, amelyből kiderül, miként is hímezték ki a szó szinte szoros értelmében a zsoboki asszonyok a faluba vezető aszfaltozott utat. „Nem tudományos igényű felmérés volt ez, nem is néprajzi gyűjtőút, de mégis, mindkettőből egy kicsi: pillanatképet festettünk a mai Kalota-Alszegről, az ottani emberek világáról, életéről, helyzetéről” – jellemezte a kötetet és célját Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke és a tábor ötletgazdája. A nemrég napvilágot látott munkában négy marosvásárhelyi szerző is részt vett: Antal Erika, Bögözi Attila, Gáspár Sándor és Szucher Ervin.  

A hétvégi könyvbemutatón Bögözi Attila újságíró elmondta, hogy többször végigjárta a Zsobok és Farnas közötti, alig három kilométeres utat, s bár a távolság a két település között sebes járású embernek alig több mint húsz perc, időben mintha évszázadok választanák el a két falut, amelyek közül Zsobok a talpra állás, Farnas a haláltusáját vívó közösség példája. Leginkább olyan helyen érezni mindezt, mint a farnasi református templom, amely erdélyi épített magyar örökségünknek ritka szép, csodálatos ékszere, s amit mégis pusztulásra ítélt a sors, leginkább pedig a híveknek lassan elfogyó lélekszáma. Bögözi Attila idézte azt a farnasi öreg bácsit, akivel épp együtt gyalogolt az országúton, s aki így fakadt ki az újságírónak: „Megmondom én magának, hogy miért nincs pénz a református templom restaurálására. Mert a politikusok csak akkor járnak ide, az Isten háta mögötti faluba, amikor szavazatunkért jönnek könyörögni. Aztán, ahogy jöttek úgy mennek is, a helyi gondok pedig maradnak.” Ennek az életérzésnek a mentén kezdett nyomozásba az újságíró arról, hogy miért is nem törődik senki egy ilyen csodálatos műkinccsel, és bizony történelmi igazságtalanságokba ágyazott, meglepő felfedezések egész sora vezette el az oknyomozó riportert egy olyan váratlan fordulathoz, amely az olvasót is mélyen megdöbbenti.

Antal Erika két zsoboki családnak az életútját mutatja be, olyanokét, akik végigdolgozták az életüket, mindenféle munkát elvállaltak ahhoz, hogy nyugdíjas korukra ne kelljen nélkülözniük. Idős korára az egyik családfőt agyvérzés érte, a másik családban pedig az unoka külföldre való távozása miatt búslakodnak.

Míg Zsobokon takaros házak, iskola, felújított templom áll, a gyermekotthon és az azt kiszolgáló malom, pékség, tejfeldolgozó számos helybélinek biztosítja a tisztes megélhetést, és csaknem húsz éve megszervezik a képzőművészeti alkotótábort, addig Farnast az elnéptelenedés fenyegeti. Az előbbi településen gyermekotthon, az utóbbiban öregek háza működik, ami jól tükrözi a két falu közti különbséget – mutatott rá a könyvbemutatón Gáspár Sándor. Kollégája, Szucher Ervin arról mesélt, milyen nehezen fedték fel az inaktelkiek, hogy harminc évvel ezelőtt miként „tett rendet” a faluban egy magát Rózsa Sándor bandájának nevező héttagú csoport.