
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Közvitára bocsátotta azt a jogszabálytervezetet a fejlesztési és közigazgatási minisztérium, amely a települések fejlődéséhez elengedhetetlen szakmai hátteret biztosít, valamint lehetőséget nyújt az önkormányzatok hatékony együttműködésében.
2021. december 14., 16:362021. december 14., 16:36
„Településrendezési terv nélkül a városok, községek rendszertelenül építkeznek, a fejlődésüket gátolja az urbanisztikai szakember hiánya. Ugyanakkor egy jó közbeszerzési szakértő elengedhetetlen a sikeres pályázáshoz, és egy önkormányzat mindennapi működését segíti egy ügyes jogász.
– nyilatkozta a miniszter.
A hatályos törvények értelmében az önkormányzatok csak pályázati célból igényelhetik az együttműködést, úgynevezett kistéréségi társulatok (ADI) által, a javaslat értelmében azonban a közbeszerzési szakember és jogász szolgáltatásait több önkormányzat is használhatná, emellett pedig a falu jegyzője szintén több önkormányzatot is elláthatna.
Az RMDSZ által benyújtott javaslat lehetőséget biztosít továbbá arra is, hogy a helyi és megyei önkormányzatok a hatékonyabb mindennapi településigazgatás érdekében társuljanak. A közvitára bocsátott jogszabálytervezet értelmében tehát több településen is bevezethetik a településfejlesztést, a rendszerezett településrendezést, amely hosszútávú céloknak van alárendelve – tette hozzá Cseke Attila.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!