
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A kormánynak legkorábban januártól kellene megemelnie az országos minimálbért, mert a vállalatok idei bérköltségei rögzítettek – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Concordia Munkáltatói Szövetség ügyvezető igazgatója, Radu Burnete.
2021. szeptember 21., 13:322021. szeptember 21., 13:32
2021. szeptember 21., 13:352021. szeptember 21., 13:35
Az üzletember Florin Cîţu kormányfőnek arra a bejelentésére reagált, hogy a minimálbért kívánatos lenne még idén októberben vagy novemberben növelni.

Florin Cîţu miniszterelnök azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy még idén, decembertől vagy akár már november elsejétől emeljék meg 8 százalékkal az országos minimálbért.
Radu Burnete szerint azért lényeges az emelés időpontja, mert a vállalatok többsége már korábban rögzítette az idei költségvetését, és – főként a nemzetközi cégek – nem tudnak átcsoportosítani összegeket.
Ugyanakkor legkevesebb négy évre előre tudni szeretnék, hogy a kormány milyen mértékű minimálbéremeléseket tervez.
Radu Burnete elmondta, hogy a munkáltatók elvárásait tolmácsolni fogja a miniszterelnöknek a háromoldalú országos érdekegyeztető tanács legközelebbi ülésén. A Concordia Munkáltatói Szövetség ügyvezető igazgatója ugyanakkor elfogadhatónak nevezte a kormányfőnek azt a javaslatát, hogy a minimálbér 8 százalékkal emelkedjen, tekintettel arra, hogy év végére öt százalékos infláció várható.
Florin Cîţu kormányfő a hétvégén beszélt arról, hogy 8 százalékos minimálbér-emelést fontolgat, amit már novembertől vagy decembertől be lehetne vezetni.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!