
Infografika: Tóth Szilárd
Megszavazta a bukaresti képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában.
2020. május 13., 15:282020. május 13., 15:28
2020. május 13., 16:452020. május 13., 16:45
A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót – számol be az MTI. A helyi és központi hatóságok anyagi és logisztikai támogatást nyújthatnak a rendezvények szervezőinek, a közszolgálati média pedig ezzel kapcsolatos tartalmakat sugározhat.
A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő.

Erről a nehéz témáról nem lehetséges racionálisan vitatkozni, hiszen az érzelmileg eltérő, ellentétes álláspontokra helyez bennünket – hangoztatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a trianoni békediktátum romániai megünnepeltetéséről szóló törvénytervezet parlamenti vitáján.
A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.
Titus Corlăţean szociáldemokrata szenátor, a tervezet egyik kezdeményezője felszólalásában azt mondta, június 4-e „a modern és kortárs román állam számára fontos nemzeti szimbolisztikával bír”.
- mondta Corlăţean az Agerpres tudósítása szerint. Hangsúlyozta: a törvény nem irányul senki ellen.
„Ez nem valamely nemzeti kisebbség ellen irányuló törvény. Lehetőséget teremthet az elmúlt években elmaradt párbeszédre azok között, akiknek eltérő véleményük van június 4-e szimbolisztikájáról. (...) Nem irányul egy másik állam ellen sem. Tudomásul kell vennünk, hogy az utóbbi években voltak nacionalista vagy akár idegengyűlölő megnyilvánulásokat tanúsító politikai erők Budapesten, például a Jobbik vagy a Fidesz, amelyek folyamatosan románellenes elméleteket és politikai elveket hangoztattak, és a román nemzetet sértő törvényeket hoztak - a trianoni szerződésről megemlékező törvényt vagy az etnikai alapú magyar állampolgárságról szóló törvényt” – tette hozzá Corlăţean.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
5 hozzászólás