Hirdetés
Hirdetés

Hivatalos: egy helyett két évvel hosszabbíthatók meg az építkezési engedélyek

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Döntő házként szavazta meg szerdán a képviselőház az építkezési engedély meghosszabbíthatóságát 12 hónapról 24 hónapra növelő tervezetet. A javaslatot 268 képviselő támogatta, ketten ellene szavaztak, 14-en tartózkodtak.

Székelyhon

2022. május 18., 17:332022. május 18., 17:33

A képviselők több helyen módosították a 2021/93-as sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet, amely a helyi fejlesztési program második szakaszának gyakorlatba ültetéséhez ajánl támogató intézkedéseket. Ez a rendelet lehetővé tette a helyi fejlesztések országos programjában részt vevő területi-közigazgatási egységeknek, hogy

a beruházások megvalósítása érdekében további összegeket igényeljenek az eredetileg kiutalt összegen felül.

Hirdetés

Az igénylés indoklását a kormányrendelet értelmében annak hatályba lépésétől 30 napon belül kellett benyújtani; ezt a terminust most a képviselők a törvény hatályba lépésétől számított 30 napos időszakra hosszabbították meg

– írja az Agerpres.

Egy másik módosítás értelmében a helyi fejlesztések országos programja (PNDL) első szakaszának haszonélvezői is kérhetik a fenti határidővel a támogatás kiegészítését.

A törvény módosítja az építkezési engedélyekre vonatkozó 1991/50-es jogszabályt is. Az újonnan elfogadott változat értelmében

ha az építési munkálatok nem kezdhetők meg vagy nem végezhetők el teljes mértékben a határidőn belül, a befektető az engedély érvényességének meghosszabbítását kérheti az illetékes hatóságtól.

A meghosszabbítást legalább 45 munkanappal az engedély lejárta előtt kell kérelmezni.

Az engedély érvényességének meghosszabbítása díjmentesen, egyszeri alkalommal, legfeljebb 24 hónapos időtartamra adható meg

– szögezi le az új jogszabály. Eddig a meghosszabbítás ideje maximum 12 hónap lehetett, a kérvényt pedig 15 munkanappal az engedély lejárta előtt kellett benyújtani.

Azokat az építkezési engedélyeket, amelyek érvényességének lejártáig a törvény hatályba lépésekor kevesebb mint 30 nap van hátra, automatikusan 90 nappal meghosszabbítják

– írja még elő a törvény.

A jogszabályok módosítására az indoklás szerint az építőanyag-válság, az áremelkedések, a munkaerőhiány és a járvány okozta késlekedések miatt volt szükség.

A képviselőház döntő fórumként szavazott a tervezetről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
Hirdetés