Hirdetés
Hirdetés

Fölszállott a páva: két erdélyi produkció is döntős lett

Borbáth Szilveszter produkciója nem csak a zsűrinek tetszett, hanem a közönségnek is •  Fotó: Lumidance

Borbáth Szilveszter produkciója nem csak a zsűrinek tetszett, hanem a közönségnek is

Fotó: Lumidance

Múlt héten a kolozsvári Tokos zenekar, ezúttal a vargyasi Borbáth Szilveszter jutott tovább a Fölszállott a páva középdöntőjéből. Mindkét produkciót a közönségszavazatok juttatták tovább, így a december 21-ei döntőben két erdélyi produkciónak is szurkolhatunk.

Szász Cs. Emese

2018. december 15., 17:002018. december 15., 17:00

2018. december 15., 17:042018. december 15., 17:04

A Duna Televízió népzenei és néptáncos produkciójának utolsó középdöntője is lejárt péntek este, ez utóbbi 12 versenyző közt volt a vargyasi Borbáth Szilveszter. A 17 éves fiatalember jelenleg a Nyíregyházi Szakgimnáziumban tanul. Álma tavalyhoz képest mit sem változott:

középiskolás tanulmányai után a Táncművészeti Egyetemre szeretne majd felvételizni, bár a Pávában csak énektudását csillogtatja meg.

Ezúttal somogyi énekekkel bűvölte el a zsűrit és a televíziónézőket. Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes értékelése szerint csodálatos volt Szilveszter éneke, már csak azért is, hiszen az erdővidéki fiatalember igencsak messze lakik a somogyi vidéktől.

Hirdetés

Szilveszter produkciója nem csak az ítészeknek tetszett, hanem a közönségnek is, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy

az Énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájából az erdővidéki fiatalember kapta a legtöbb szavazatot,

így be is került a jövő heti döntőbe, amelyen kategóriájában a debreceni Pendely énekegyüttessel, valamint a Sőregi Anna–Komáromi Kristóf párossal fog megmérkőzni.

A kolozsvári Tokos zenekar is a döntőben •  Fotó: Lumidance Galéria

A kolozsvári Tokos zenekar is a döntőben

Fotó: Lumidance

A december 21-ei döntőben szerepel még a kolozsvári Tokos zenekar is, ők az első középdöntőből jutottak tovább szatmári muzsikával jutottak tovább, szintén a közönségszavazatoknak köszönhetően. A jövő pénteki döntőben az óbecsei Fokos zenekarral versenyeznek a Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának győztese címért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
Hirdetés