A hajóépítés mestersége Egyiptomban egyidős a piramisokkal. Alexandriában egész családok megélhetését biztosítják az általuk épített fahajók, nemzedékek óta. Az arab tavasz után beköszöntött gazdasági válság miatt azonban egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják a mesterséget. Jászberényi Sándor helyszíni riportja a Székelyhonnak.
2018. december 18., 13:362018. december 18., 13:36
2018. december 18., 14:062018. december 18., 14:06
Fotó: Jászberényi Sándor
A hajóépítés mestersége Egyiptomban egyidős a piramisokkal. Alexandriában egész családok megélhetését biztosítják az általuk épített fahajók, nemzedékek óta. Az arab tavasz után beköszöntött gazdasági válság miatt azonban egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják a mesterséget. Jászberényi Sándor helyszíni riportja a Székelyhonnak.
2018. december 18., 13:362018. december 18., 13:36
2018. december 18., 14:062018. december 18., 14:06
A Union Hotel ablaka a Földközi-tengerre néz. Előtte terül el az alexandriai kornis ál bahr, magyarul a tengerparti út. Ez egy kétsávos, nagy forgalmú autóút. Olyan, mint egy ütőér, végig megy a városon. Mindig tele van. A hoteltől jobbra található a Saad Zaghloul tér, a város főtere. Itt áll a regényekből is ismert Cecil Hotel, de itt található a központi villamos-pályaudvar is, a Ramleh megálló.
Fotó: Jászberényi Sándor
Reggel hét óra van. Arra ébredek a hotelszobában, hogy rázkódnak az ablakok a keretben. Jó tíz perc telik el, mire felfogom, mi történik. A kornissal párhuzamos Talat Harb utcán elhalad az első villamos. Csenget is.
Felöltözöm, és kimegyek a hotelből, amely az épület negyedik emeletén kap helyet. Pár évtizeddel ezelőtt még polgári nagylakás lehetett, ma a kispénzű turisták, átutazók törzshelye. A lift, ami a földszintre visz legalább százéves. Öntöttvas keretben rohad a szépen faragott mahagónifa. Sír az acélkábel, ahogyan leereszti a fülkét.
Fotó: Jászberényi Sándor
Az utcán megcsap a Földközi-tenger sós szaga.
A Tugaréja (Kereskedelmi) kávéházba igyekszem, hogy ott reggelizzek, majd utána kimenjek a Qaitbay-erőd mellett működő hajóépítő családi vállalkozásokhoz.
A Tugaréja egyike Alexandria több száz korabeli kávéházainak, amely a mai napig üzemel. „Trianon”, „Café de la Paix”, „La Poire” és még számtalan régi címer mutatja a hajdani metropolisz kávéházkultúráját a századfordulóról, ahogyan végig sétálok a kornison.
Ellentétben azonban Budapesttel, ahol jelenleg a nagy múltú kávéházak üresen konganak, és elsősorban a turisták látogatják őket,
Csak a vendégek változtak meg az elmúlt ötven év során.
Fotó: Jászberényi Sándor
A XX. század közepéig ugyanis Alexandria ugyanúgy volt egyiptomi (arab), hogy egyben görög, francia és angol nagyváros is volt. A diaszpórában élő görögök és franciák mellett jelentős zsidó kisebbsége is volt az országnak, mely rányomta a bélyegét a városra. Európai épületekbe botlik az ember, bármerre is jár.
A kávéházak sem zártak be, hanem idomultak az elsősorban egyiptomi vásárlókhoz.
A Tugaréja kávéház két háztömb alsó szintjén kap helyet. Hatalmas terekről beszélünk. Az elnevezés is csalóka: ha hivatalosan akarom megnevezni a kávéházat, a tenger felőli oldalát hívják Tugaréjának, a déli oldalát Otonéjának. Négyszáz ember gond nélkül elfér bennük. A falakon régi, embernagyságú tükrök láthatók, finom por lepi őket. A plafonra szerelve óriási ventilátorok keverik a levegőt.
A sarki kifőzdében megállok és vásárolok két szendvicset, majd belépek a kávéházba és leülök az egyik székre. Egy hatvan felé járó idősebb férfi a pincér, mezítláb lép az asztalomhoz, és szó nélkül letesz elém egy pohár csapvizet.
Ezért szeretek a Közel-Keleten élni. Ezekért az apró gesztusokért.
Alexandriában kérdés nélkül hoz egy pohár vizet, megvárja, hogy befejezd az evést, és utána veszi fel a rendelést. Pénzért dolgoznak persze ők is. Ha valaki azonban beül egy kávéházba, nyilván inni is akar egy kávét vagy teát. Akkor minek siettetni? Hadd egyen nyugodtan a vendég. Úgyis fogyasztani fog.
A kávéház tele van férfiakkal. Halászok, kikötői munkások költik el reggelijüket.
Porceláncsészében és kis brokátalátéttel hozza ki a zaccos kávét. Jó kontrasztot ad a piszkos és meztelen lába, ahogyan leteszi elém.
Miután végzek a reggelivel, átvágok a kornison. Munkásokkal együtt préselődök be egy kisbuszba, ami a Qaitbay-erőd melletti halászhajó-kikötőhöz visz. Elindulunk. A mellettem ülő két férfi arról beszélget, hogy hová menjenek ki halászni, és hogy mennyire felment az ára a tengeri márnának.
A kisbusz egy mecset mellett áll meg, innen gyalog megyek. Az eltűnőben lévő egyiptomi hajóiparról akarok írni, arról, amely egykor a legnagyobb volt a Földközi-tengeren.
Fotó: Jászberényi Sándor
A hajóépítők tenger melletti placcaira kis sikátorokból lehet bejutni. Nehéz eltéveszteni őket.
Egy kis műhelyben egy hatvanas, ősz férfi ül. Rám mosolyog.
„Kishajót akar venni?” – kérdezi, szomorúan mosolyog, és a kezembe nyom egy kézzel faragott vitorlás hajót.
„A hajókészítésről akarok írni.”
„Minek? Sorra zárnak be a műhelyek.”
„Meg akarom fotózni a munkát, mielőtt végleg eltűnik ez a mesterség.”
„Igyunk egy teát.”
Hátramegy a műhely hátsó részébe. Látom, hogy egy megfeketedett teafőzőn felteszi a vizet, majd kis üvegpoharakba tölti és visszajön. Cigarettával kínál. Erős egyiptomi „Kilopatrát” szívunk, égeti a torkomat a füst.
„Tudja, egész életemben hajókat építettem. Az apám is ezzel foglalkozott, a nagyapám is. És nagy valószínűséggel a nagyapám apja is.
Miközben isszuk a füstös, piros teát, azt is elmondja, hogy néhány évtizeddel ezelőtt vagy száz családi műhely foglalkozott hajóépítéssel Alexandriában, mostanra jó, ha egy tucat van még. A hanyatlásnak több oka is van, a két legfontosabb azonban közvetlenül az arab tavaszhoz köthető.
Fotó: Jászberényi Sándor
Egyiptomban nem terem meg ugyanis sem a fenyő vagy a vörös cédrus, amiből a hajók palánkjai készülnek, sem az eperfa vagy a mahagóni, amely a bordák alapja. Mindezt importálni kell.
A növekvő alapanyagárak pedig jelentősen dobják meg a hajók árát. Európai szemmel nézve persze így is nevetségesen olcsó egy itt készített bárka vagy jacht ára, de mivel a vásárlók elsősorban egyiptomiak az árak hozzájuk igazodnak. Az infláció pedig minden egyiptomit érint.
Ha ez pedig nem lenne elég, a kormányzat is olyan rendeletet hozott, amely vezetői igazolványhoz köti a hajóvásárlást. Ez tovább csökkentette a megrendelők körét.
Fotó: Jászberényi Sándor
Miután befejezzük a teát, az öreg feláll.
„Na jöjjön. Átmegyünk oda, ahol még készítenek hajókat.”
Nem megyünk messzire. Két utcával lejjebb már hallani a körfűrész, a kalapácsok hangját. Fiatal fiú szereli be egy jacht motorját, nyakig olajos az arca. Egy egész család dolgozik egy hajó javításán. Az ácsok csiszolják a palánkokat, míg valaki a fémből készült propellerlapátokat hegeszti.
Fotó: Jászberényi Sándor
Hatalmas kiabálás kezdődik, amikor előveszem a fényképezőgépemet. A családfő kézzel-lábbal tiltakozik, hogy fotózzam a munkát. Ibrahim finoman magyaráz neki.
„És lehet, hogy majd a külföldiek is vennének hajót.”
Görcsbe szorul a gyomrom, mert, ha valamit megtanultam a lassan tizennégy éves tudósítói munkám során, hogy soha, semmilyen körülmények között ne ígérjek semmit a riportalanyaimnak, amiről nem tudom, hogy teljesíthető. Ibrahim szavai azonban varázsütésre változtatják meg a család viselkedését. A családfő, Szaid is hevesen ráz kezet velem, majd körbe vezet a szárazdokkon.
Elmondja, hogy a hajókat a középkor óta elterjedt úgynevezett karvelpalánkozás technikájával készítik, amikor is a palánkok egymás mellé fektetve kerülnek a hajó bordáira. Már a vikingek is ezt használták.
Fotó: Jászberényi Sándor
Egy műhelyben általában hat mesterember dolgozik. Ácsok, hajófestők, vízvezeték-szerelők, motorszerelők.
Jelenleg egy jachton dolgoznak, a felújítási időt hat hónapra számolják. „Persze, csak ha ki nem derül valamilyen rejtett hiba.” Lenyűgöző, visszafogott büszkeséggel mesélnek a hajóikról, a munkáról. Csak arra a kérdésemre, hogy van-e elég megrendelés komorulnak el. Mert megrendelés az nincs. Minden évben egyre kevesebb.
„Bárhol vidáman élnénk ebből a munkából” – mondja Szaid és széttárja a karjait. „A család egy részének halat kell árulnia egy kifőzdéből, hogy kijöjjünk.” Arról, hogy elköltözzenek, persze szó sem lehet. Egy alexandriai, mindig alexandriai marad.
Tíz év körüli gyerek érkezik be a dokkba, kezében két nagy műanyagzacskóval. Az ebédet hozza a munkásoknak. Ragaszkodnak hozzá, hogy velük ebédeljek. Egy félig kész hajó fedélzetén esszük az egészben átsült apró halat, a taméját (rántott egyiptomi lóbab) a férfiakkal.
„Ti, magyarok tengeri nép vagytok?” – kérdezi Szaid.
„Nem.”
„Nem baj, azért majd írd le, hogy nálunk lehet a legjobb hajókat megrendelni.”
Ebben maradunk.
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Fotó: Jászberényi Sándor
Az új pápa, XIV. Leó programja az általa választott névben rejlik – mondta Német László pápaválasztó bíboros, belgrádi metropolita érsek a horvát közmédia vatikáni tudósítójának pénteken.
Jövő vasárnap, május 18-án iktatják be tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este nyolc óra előtt nem száll fel – írja az MTI Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlésére hivatkozva.
Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról.
Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.
szóljon hozzá!