Áprilisban kezdődik a PISA-tesztelés, magyar diákok is bekapcsolódnak

Áprilisban kezdődik a PISA-tesztelés, magyar diákok is bekapcsolódnak

Vannak készségek, amelyekre egységesen lehet figyelni világszinten. Ilyen a szövegértés és a matematikai összefüggések megértése. Képünk illusztráció

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az emberi készségek nagyon fontossá váltak: képes vagy-e az önálló gondolkodásra, tudsz-e csapatban gondolkodni, együtt tudsz-e dolgozni olyan emberekkel, akik másképp gondolkodnak, dolgoznak, mint te? A válaszokból kirajzolódó készségeket is méri a 15 éves diákoknak szánt PISA-teszt, amelyet háromévente szerveznek meg nemzetközi viszonylatban. Romániában április 4-e és május 30-a között zajlik majd a tesztelés, és idén kisebbségi almintaként 1050 magyar diák is bekerül.

Hajnal Csilla

2022. február 06., 16:292022. február 06., 16:29

A nemzetközi PISA-tesztek közel két hónapon át, április 4-e és május 30-a között zajlanak Romániában – derül ki a teszt koordinátorának, az Oktatáskutató egységnek (korábban Oktatásügyi Tudományos Intézet volt) a saját pedagógiai folyóiratában megjelent közleményéből. A felmérést szervező egység jelenleg a tanügyminisztérium oktatási és felmérési központjának (CNPEE) a része.

A 15 éves diákoknak szóló tesztelés fő szakasza 180 hazai iskola 7350 diákjából álló reprezentatív minta kiválasztását jelenti, köztük 1050 magyarul tanuló diákot.

Ez az első alkalom, hogy Romániában digitalizált formában zajlik majd, miután 2018-ig a résztvevő hazai diákok papír alapú, tollal írt tesztet használtak. A PISA-teszteket szervező Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a továbbiakban nem fogadja el azon országok tesztjeit, amelyek nem digitalizált formában érkeznek.

A nemzetközi PISA-teszteket háromévente végzik el az OECD országaiban, de nem csak ezekben. Andreas Schleicher oktatáskutató matematikus, az OECD oktatásért felelős igazgatója a 2018-as teszteredmények után Bukarestben egy oktatási témában szervezett államelnöki konferencián úgy fogalmazott a hazai oktatással kapcsolatban, hogy szerinte

Romániában a diákok kiválóan felmondják a megtanult ismereteket, képesek jól reprodukálni ezeket a tartalmakat, de az ország azért nincs a nemzetközi teszten részt vevők elitjében, mert nagyon hosszú időbe telik a diákoknak, hogy tudásukat ismeretlen helyzetekben, új összefüggésekben alkalmazzák.

Ezt azután fejtette ki, miután kiderült, a diákok képességeit összegző nemzetközi teljesítménymérési program 2018-as felmérésében az azelőtti kilenc év legrosszabb teljesítményét érték el a hazai résztvevők. Románia egyébként a legutóbbi PISA-teszteken 2018-ban a 49. helyen végzett a 77 ország közül. 

Fontos, hogy saját anyanyelven történjen

Ahhoz, hogy a minta szociológiailag is reprezentatív legyen, szórványból és a tömbmagyarság lakta területekről is kell kiválasztani diákokat – fejtette ki megkeresésünkre Szabó Ödön, az RMDSZ oktatásügyekért felelős parlamenti képviselője.

Idézet
Már régóta kértük, hogy almintaként kezeljék a magyar diákokat ezen a felmérésen, hogy legyen egy külön kisebbségi alminta a program keretében; most úgy néz ki, hogy lesz. Remélem, hogy szociológusok állítják össze a mintát. A magyar diákok magyarul kapják meg a tesztet, azaz mindenki olyan nyelven, amilyen nyelven tanulja, hisz ez fontos a szövegértés vagy matematika szempontjából

– magyarázta az oktatásügyekért felelős politikus. Eddig is volt külön teszt a résztvevő magyar diákok számára, de nem volt almintaként kezelve, a szociológusoknak ki kellett választaniuk a többségből a magyar osztályokba járó diákokat – tette hozzá.

Szabó Ödön szerint hullámzó a teljesítménye Romániának ebben a tesztelésben: nem mutat egy egyértelmű trendet, de véleménye szerint azért is fontos ez a teszt, mert nemzetközi összehasonlításba helyezi el az oktatás színvonalát. „Másfajta módszertannal dolgoznak az országok, de az fontos, hogy milyen a gyerekek általános szövegértése, mert ez azt is jelenti, hogy mennyire könnyen válnak befolyásolhatóvá felnőttként. Megértik-e pontosan az eléjük helyezett szövegeket, vagy könnyebb lesz őket manipulálni? Mennyire lesznek képesek arra, hogy a matematikai összefüggésekkel saját pénzügyeiket is jobban tudják majd kezelni? Ezek azok a kompetenciák, amelyekre egységesen lehet figyelni” – fűzte hozzá Szabó Ödön. A teszt reprezentativitásáról vannak szakmai viták, hiszen a helyi sajátosságok változók, azaz, hogy egy-egy feladatot mikor építenek be az vizsgált országok a saját tanrendjeikbe, ezért vannak különbözőségek, az azonban vitathatatlan, hogy a sok összehasonlító mérés közül mégis a PISA-teszt vált az oktatás egyfajta standardizált mérésévé világszinten.

Egyébként jó tudni, hogy például a 2015-ös PISA-tesztek eredményei alapján – is – Románia az európai sereghajtó országok közé tartozott, akárcsak rá három esztendőre.

Mi a PISA-mérés?

A PISA egy angol betűszó, amely a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját jelöli. A nemzetközi felmérés három területen vizsgálja a 15–16 éves tanulók képességeit: alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség, valamint szövegértés. A felmérések célcsoportját azok a diákközösségek jelentik, amelyek az iskolaköteles kor vége felé járnak, és egy részük hamarosan távozik a közoktatásból. A tesztek fő célja az, hogy a mindennapi életben használatos tudást vizsgálják, amit a tanulók az iskolai évek alatt gyűjtöttek össze. Ebben a megközelítésben elmondható: a felmérés reális képet nyújt az adott állam oktatási rendszeréről, illetve a fiatalok felkészültségéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 29., hétfő

A sors így akarta: az RMDSZ lesz az első az EP-választások szavazólapján

Kisorsolta hétfőn a Központi Választási Iroda (BEC) a június 9-i európai parlamenti választásokon induló pártok és választási szövetségek listáinak sorrendjét a szavazólapon.

A sors így akarta: az RMDSZ lesz az első az EP-választások szavazólapján
2024. április 29., hétfő

Nyárias idő várható az ortodox nagyhéten és húsvétkor

Az ortodox húsvéthoz kapcsolódó minivakációban meleg időre és elszórtan minimális mennyiségű csapadékra lehet számítani.

Nyárias idő várható az ortodox nagyhéten és húsvétkor
2024. április 28., vasárnap

Itt foglalhat időpontot jogosítvány-cseréhez vagy útlevél-igényléshez

Hétfőn és kedden a szokásos program szerint fogadják az ügyfeleket a belügyminisztérium járművezetői jogosítványokat, forgalmi engedélyeket, útleveleket és személyi igazolványokat kiállító hivatalai – közölte vasárnap a szaktárca.

Itt foglalhat időpontot jogosítvány-cseréhez vagy útlevél-igényléshez
2024. április 28., vasárnap

Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2024 áprilisában 11.471 különnyugdíjat fizettek ki, 184-gyel többet, mint előző hónapban. Ezt a juttatást nem a hozzájárulás és a szolgálati idő alapján számolják ki.

Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap
Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap
2024. április 28., vasárnap

Van, aki 24 ezer lejes nyugdíjat kap

2024. április 28., vasárnap

Az évszakhoz képest melegebb időjárással érkezik a május – mutatjuk a négyhetes előrejelzést

Az időszakra jellemző átlagokhoz képest melegebb lesz a jövő héten egész Románia területén – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az évszakhoz képest melegebb időjárással érkezik a május – mutatjuk a négyhetes előrejelzést
2024. április 26., péntek

Kezdődik a tavaszi vakáció

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik és május 8-ig tart a tavaszi szünidő az iskolákban. A diákok június 21-étől lesznek nyári vakáción.

Kezdődik a tavaszi vakáció
Kezdődik a tavaszi vakáció
2024. április 26., péntek

Kezdődik a tavaszi vakáció

2024. április 25., csütörtök

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj

Május 2-án és 3-án kapják meg a nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlára érkezik a pénz, a postások pedig május 3-áig kézbesítik – nyilatkozta a munkaügyi miniszter csütörtökön Temesváron.

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj
2024. április 25., csütörtök

Egy újabb medvével kevesebb lett Romániában, ez a székelyföldiek számára viszont nem jelent megkönnyebbülést

Sérülései miatt örökre elaltatták csütörtökön a Gyulafehérvár közelében, a Szászsebest Tordával összekötő autópálya mentén feltűnt medvét.

Egy újabb medvével kevesebb lett Romániában, ez a székelyföldiek számára viszont nem jelent megkönnyebbülést
2024. április 25., csütörtök

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait

A magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját – mondta Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjainak.

Isten hozott! – magyarul köszöntötte Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait
2024. április 24., szerda

Kormányhatározatba foglalják a nyugdíjak korábbi folyósítását

Határozatot készül elfogadni csütörtöki ülésén a kormány arról, hogy korábban folyósítják a májusi nyugdíjakat – tudta meg szerdán az Agerpres munkaügyi minisztériumi forrásokból.

Kormányhatározatba foglalják a nyugdíjak korábbi folyósítását
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!