„Márton Áron életpéldája minden korban aktuális”

•  Fotó: Dávid Anna Júlia

Fotó: Dávid Anna Júlia

Márton Áron püspök példás élettörténetéről, népnevelő tevékenységéről szóló kutatások eredményeit, de a Securitate által róla készített iratanyag áttanulmányozásának eredményeit is bemutatták a VII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat részeként Székelyudvarhelyen szombaton megtartott Márton Áron és a székelyek című konferencián.

Dávid Anna Júlia

2016. október 16., 20:532016. október 16., 20:53

Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója intézményük szerepéről, munkájáról és célkitűzéseiről beszélt. Majd a püspök főbb életrajzi adatain keresztül ismertette a témában végzett kutatásokat, képekkel és szövegrészletetekkel színesítve előadását.

Denisa Bodeanu, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) levéltárosa román nyelven tartott előadásában vázolta, hogy kutatásai során hetvenhétezer, Márton Áronról szóló oldalt tanulmányozott át a titkosszolgálat korábbi irataiból. Ismertté vált, hogy Márton Áront börtönből való szabadulásától, azaz 1955 januárjától 1980 szeptemberében bekövetkezett haláláig folyamatosan megfigyelte a Securitate.

A megfigyelési dosszié megnyitásának indokai között szerepelt a Vatikánnal illegális úton folytatott kapcsolattartása, a papságnak adott államellenes utasításai és a hívek lázítása is. A későbbi években az indokok némiképp változtak, egyebek közt azzal is vádolták a püspököt, hogy a magyar nacionalisták fő képviselője és ideológusa volt. Elmondták, hogy 1956-ban lehallgatókészülékeket helyeztek el Márton Áron irodájában és kertjének fáira. Az egység, amely a készülékek segítségével rögzítette és feldolgozta az adatokat, napi tizenöt órát dolgozott.

A megvizsgált iratcsomóban számos, Márton Áronnak szánt levél és meghívó is megtalálható, a többi közt egy Vatikánból címzett is, amit soha nem kapott kézbe az atya. Az előadó a titkosszolgálat által rögzített iratokból is felolvasott részleteket, például Petru Grozával vagy a püspök utódjával, Jakab Antallal folytatott beszélgetésekből.

Szó esett a híres, 1949-es csíksomlyói búcsúról is, amikor Márton Áron lóháton, fiatalok gyűrűjében érkezett Gyimesbükkről – ennek apropója az volt, hogy nemrégiben előkerült egy újabb fotó az eseményről, melyet a titkosszolgálat emberei a tömegbe beépülve készítettek a helyszínen. Közvetlenül utána zajlott a székelyudvarhelyi úrnapi búcsú, amikor az állami szervek le akarták tartóztatni a püspököt Udvarhely és Segesvár között, de sofőrje, a székelyudvarhelyi Sztojka Ferenc mezei és hegyi utakon Gyulafehérvárra menekítette.

Márton Áron egykori titkára, Ft. Csíki Dénes a püspökkel való személyes kapcsolatáról és munkássága idején szerzett tapasztalatairól beszélt a konferencián. Ezt követően a Szent Miklós-hegyi római katolikus plébánia nyugalmazott gondnoka, Derzsi András Márton Áron, a keresztény című előadásában megosztotta saját és édesapja püspökkel kapcsolatos emlékeit. Fazakas Katalin, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szaktanácsadója Balázs Imre nyugalmazott plébános által a konferenciára elküldött, Márton Áron utolsó papszentelésén tartott prédikációját olvasta fel.
Végül Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese, a konferencia moderátora kérdéseket intézett az előadókhoz, majd teret engedett a hallgatóságnak a hallottak megvitatására. Végszóként elhangzott, hogy bár számos kutatás folyik a püspökkel kapcsolatosan, mindig érdemes foglalkozni a témával, hiszen életpéldája, a róla szóló történetek minden korban aktuálisak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatták és őrizetbe vették a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatták és őrizetbe vették a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

Elnöki rendelettel megint október 1-jén kezdődik a karácsony Venezuelában

Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.

Elnöki rendelettel megint október 1-jén kezdődik a karácsony Venezuelában
2025. szeptember 06., szombat

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 05., péntek

Elhunyt Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere

Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.

Elhunyt Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere
2025. szeptember 05., péntek

2000 alkalmazottat bocsát el az OMV, a Petromot is érinti a leépítés

Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.

2000 alkalmazottat bocsát el az OMV, a Petromot is érinti a leépítés
2025. augusztus 30., szombat

Törvénytelen a Donald Trump által bevezetett vámok többsége

A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.

Törvénytelen a Donald Trump által bevezetett vámok többsége
2025. augusztus 29., péntek

Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az Ukrajna elleni legutóbbi támadások miatt

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.

Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az Ukrajna elleni legutóbbi támadások miatt
2025. augusztus 26., kedd

Nincs garancia arra, hogy Romániát a közeljövőben felveszik az amerikai vízummentességi programba

Fontos lépések történtek az elmúlt időszakban Romániának az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver) való felvétele érdekében, de nincs semmiféle garancia arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.

Nincs garancia arra, hogy Romániát a közeljövőben felveszik az amerikai vízummentességi programba
2025. augusztus 21., csütörtök

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg