
Fotó: Facebook/Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér
Közel kilenc hónappal a légikikötő hivatalos üzembe helyezését követően a százezredik utast köszöntötték vasárnap délután a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren.
2024. március 10., 22:322024. március 10., 22:32
2024. március 10., 22:332024. március 10., 22:33
A reptér százezredik utasa, egy brassói nő a Wizz Air légitársaság gépével, Dortmundból érkezett családjával, leszállás után pedig Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter helyi és megyei politikusok kíséretében, ajándékokkal fogadta.
A kezdeti nehézségek után – a Dan Air társaság a brassói reptér szűk napi programját kifogásolva inkább Bákót választotta – nemrég több jó hírt közölt a létesítmény vezetése, a székelyföldi utasok számára talán a legfontosabb, hogy júniustól Budapestre is lesz repülőjárat.

Régóta várt repülőjáratot indít a Wizz Air légitársaság a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről: június közepétől heti háromszor lesz lehetőségük Budapestre repülni az utasoknak.
Emellett a nyári szezonra több fontos turisztikai célállomásra – Egyiptomba, Krétára, Tunéziába, Törökországba – lehet eljutni a Brassó melletti légikikötőből.
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
szóljon hozzá!