
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
A járványügyi korlátozások jelentős részének feloldása után csak javasolt lesz a beltéri maszkviselés, nem fogják kötelezni azt – jelentette ki szombaton Besztercén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
2022. február 12., 20:342022. február 12., 20:34
A miniszter rámutatott, a veszélyhelyzet megszüntetésével a korlátozó intézkedések jelentős részét is feloldják. Ugyanakkor hangsúlyozta, a maszkviselés elsősorban védelmi intézkedés, és a veszélyhelyzet megszűntével vélhetően nem lesz többé kötelező, zárt térben és zsúfolt helyeken azonban egy ideig még javasolni fogják.
Rafila leszögezte, akkor fogják elrendelni a veszélyhelyzet megszüntetését, amikor a járványügyi mutatók a vírus közösségi terjedésének leállásáról fognak tanúskodni. A miniszter ismételten kiemelte a koronavírus elleni oltás fontosságát, főleg a kockázati csoportokba tartozók esetében, a betegség súlyos formáinak elkerülése érdekében.
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
szóljon hozzá!