Nem igazán lát esélyt arra Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke, hogy véget érjen az idegenbeli meccseiken tapasztalt magyarellenesség. A hétvégi jászvásári paprikaspray-akció egy újabb szintje ennek a folyamatnak.
Óriási probléma Székelyföld-szerte, hogy a tisztséget nyert polgármesterek többsége azt hiszi, a frissen ráruházott hatalommal együtt tudást is kapott, holott ez koránt sincs így – véli Ambrus Tibor egyetemi oktató. Megoldási javaslatokat is ismertetett.
Amilyen lendülettel és elhivatottsággal bizonygatták a tavaly őszi helyhatósági választás kampányában Székelyudvarhellyel kapcsolatos elhivatottságukat és terveiket, ugyanolyan csendben mondanak le a rájuk ruházott feladataikról a POL erős emberei.
A szavaknak, nyilatkozatoknak rendkívüli súlyuk van – akárcsak a hallgatásnak. Ennek tudatában egy fontos embernek, mondjuk egy miniszternek mérlegelnie kell, hogy mikor szólal meg, és mikor dönt úgy, inkább hallgat.
Tehetetlenség, hozzánemértés, magyarázkodás, mentegetőzés – kapásból ezek a szavak juthatnak eszünkbe, ha bizonyos székelyföldi utak, utcák, hidak karbantartásáról esik szó.
Minden döntése kétélű fegyver, hiszen amennyiben kedvez a marosvásárhelyi magyaroknak, rögtön felháborodást válthat ki a románság körében; és nyilván fordítva. Soós Zoltán polgármester ennek tudatában is állítja, etnikai konfliktuszóna helyett valódi sikertörténet helyszíne lehet Marosvásárhely.
Japánsztrájk formájában tiltakoznak az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt a csíkszeredai tömegközlekedési vállalat sofőrjei. A cég vezetője sajnálja a kialakult helyzetet, a megoldás azonban a városházát terheli.
Rendkívül zsúfolt két nap elé néznek az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny bírái: pénteken és szombaton rekordszámú, mintegy ezerszáz mintát kell megkóstolniuk, hogy vasárnapra kiderüljön a győztesek és a bajnokok bajnokainak a kiléte.
Ahol arany van, ott bizony előbb-utóbb megjelennek az aranyásók is. Az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia aranyásóként évekkel ezelőtt hozzálátott az ásáshoz. Vasárnap rátalált a nemesfémre.
Egy évszázadot felölelő kérdéseket feszegettünk Csergő Tibor Andrással, Gyergyószentmiklós polgármesterével: például azt, hogy milyen esélyei voltak a gyergyószéki városnak a 20. században, illetve milyen elodázott feladatokat kell nagyon gyorsan elvégeznie, hogy megérkezzen végre a húsz esztendeje tartó 21. századba.
Miért „tökölnek” olyan sokáig, esetenként éveken át az önkormányzatok egy-egy beruházás papírozásával és kivitelezésével? – merül fel a kérdés az adófizetőkben, olykor jogosan. Nos, egy terv útja a megvalósításig valóban hosszadalmas, ennek lépéseit jártuk körbe.
Ha semmi sem változik, akkor nem kell már sokat várni, és bevételhiányuk következtében szép lassan leteszik a puskákat a vadászok.
A választóktól négyévente kérik a politikusok a szavazataikat, ezért cserébe azonban előbbiek el is várnak olyan megvalósításokat, amiket a politikusok a kampány hevében megígértek. Ilyen megvalósítás lehet például egy város közbiztonságának erősítése – vallja Gálfi Árpád.
Izgalmas kirándulásnak indult és lám, mi lett belőle – a csíkszeredai Miklós Györgyi egy évtizeddel ezelőtt úgy döntött, meglátogatja Alaszkában élő, Székelyföldről elszármazott családi barátjukat.
Fel- vagy inkább lerobbantották az egykori szentegyházi vasgyár egyik épületét, hogy helyet biztosítsanak egy oda tervezett nagyáruháznak. Az eseményt látványos videón és fotókon örökítették meg.
Miért dönt úgy a szakmájában ismert és elismert székelyudvarhelyi fiatalember, hogy a magánszférai fejlődés és kiteljesedés helyett a közintézményi munkát és az azzal járó esetleges vesződségeket választja? Nos, ezt próbáltuk „kiszedni” Albert Sándorból, Székelyudvarhely új városmenedzseréből.
Kérdés, hogy valóban szükség(ünk) van ezekre az elismerő szavakra, mondatokra, újságcikkekre, televíziós híranyagokra? Illetve az is megválaszolásra vár, hogy a románság miért tartotta fontosnak erről ily módon szót ejteni?
A világ minden pontján vannak magyarok, így nyilván az Európai Unió dél-amerikai külterületén (!), a Franciaország tengerentúli megyéjeként számon tartott Francia Guyanában is. Ott ráadásul több olyan családról tudni, akik Erdélyből, Székelyföldről utaztak ki – munkaügyben.