Kovács Eszter
Kovács Eszter
Kovács Eszter
Kovács Eszter
2018. január 10., szerda

Még egy dolog, ami megosztja az udvarhelyieket: lampion

Noha az ünnepek alatt idén sem volt szervezett lampioneregetés Székelyudvarhelyen, az itt-ott fákon lógó lámpásmaradványok azt bizonyítják, még mindig népszerű az új keletű szokás. Míg egyesek hiányolták a lampioneregetést, több olvasónk ennek veszélyeire panaszkodott.

Még egy dolog, ami megosztja az udvarhelyieket: lampion
2018. január 10., szerda

Köztérből közösségi teret alakítanának ki Székelyudvarhelyen – mutatjuk, hogy milyen lesz

Mintegy hárommillió lejből újítanák meg Székelyudvarhelyen a Kisköved és a Győzelem utca kereszteződésénél lévő teret: a lakótelepi placc helyén zöldövezetet, pihenőhelyet és negyvenöt parkolóhelyet alakítanak ki.

Köztérből közösségi teret alakítanának ki Székelyudvarhelyen – mutatjuk, hogy milyen lesz
2018. január 08., hétfő

Tavaszra készülnek el egy újabb udvarhelyi játszótér teljes felújításával

A munka zöme megvan, de csak tavaszra készül el teljesen a Szabók utcai játszótér Székelyudvarhelyen. A kivitelezést azért nem sikerült tavaly befejezni, mert a tér alapjául szolgáló betonréteg – amelyet fel kellett törni – a vártnál sokkal vastagabb volt.

Tavaszra készülnek el egy újabb udvarhelyi játszótér teljes felújításával
2018. január 08., hétfő

Megrongálódott az alufelnije a kátyús úton, peres úton hajtaná be a kárt

Kár keletkezett autójában, ezért perelné be a polgármesteri hivatalt egy udvarhelyi. Hivatalos panaszt azonban nem nyújtott be, ennek hiányában pedig a hivatalnak nem áll módjában foglalkozni az üggyel. A kártérítési kéréseket csak jogi úton lehet rendezni.

Megrongálódott az alufelnije a kátyús úton, peres úton hajtaná be a kárt
2018. január 03., szerda

Meg lehet normálisan csinálni Udvarhelyen a fenyőfa-árusítást?

Nagy visszhangja volt, ezért reagált az UTCA akciócsoport által készített videóra Székelyudvarhely városvezetősége: a közösségi hálón a vasútállomás melletti tér látható, ahol számtalan törött ágat és több kupac szemetet hagytak maguk után a fenyőfaárusok.

Meg lehet normálisan csinálni Udvarhelyen a fenyőfa-árusítást?
2018. január 03., szerda

Gálfi Árpád: a változás megteremtése Székelyudvarhelyen az egyik legnagyobb kihívás

Látványos és kevésbé szembetűnő változásokon is átesett Székelyudvarhely az elmúlt évben, a megvalósításokról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk Gálfi Árpád polgármesterrel, aki a kényes kérdésektől sem zárkózott el. Leszögezte: a munkára koncentrál.

Gálfi Árpád: a változás megteremtése Székelyudvarhelyen az egyik legnagyobb kihívás
2018. január 01., hétfő

Megfelelő szakmai lehetőségek nélkül nehéz lesz hazacsalogatni az elszármazottakat

Az IT-szektor jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő iparág Romániában, és folyamatos térhódítása miatt egyre nagyobb humánerőforrás-hiánnyal küzd. Az ágazat ugyanakkor kitörési pont lehet Székelyudvarhely számára is.

Megfelelő szakmai lehetőségek nélkül nehéz lesz hazacsalogatni az elszármazottakat
2017. december 27., szerda

Megrongálódott a székelyudvarhelyi városháza homlokzatának egy része

A székelyudvarhelyi városháza egy homlokzati eleme zuhant le kedden este az épület előtti útra: az esetre olvasóink hívták fel a figyelmet. A vakolat az időjárás miatt rongálódott meg, több helyen omladozik.

Megrongálódott a székelyudvarhelyi városháza homlokzatának egy része
2017. december 23., szombat

Jövőre elkészül, de addig sáros lesz a napközi udvara

A kivitelezéssel jár, hogy sár van a székelyudvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon udvarán, de ez a kis időszakos kellemetlenség az ára annak, hogy jövőre elkészüljön a város egyik legnagyobb játszótere – reagált a szülői panaszokra Fancsali Éva, a napközi igazgatónője.

Jövőre elkészül, de addig sáros lesz a napközi udvara
2017. december 19., kedd

A flekken, amiért érdemes volt Udvarhelyre jönni

Messze földön híres volt a Ferenczy-féle bárányflekken, amely hajdanán külföldi vendégeket is Udvarhelyre csalogatott, Móricz Zsigmond is szívesen fogyasztotta. Az étel a város különlegessége, olyan érték, amelyre Udvarhely méltán büszke lehet. Hasonló értékeket keresnek.

A flekken, amiért érdemes volt Udvarhelyre jönni
2017. december 18., hétfő

Amikor Csíkot választotta a labdarúgó akadémia: „Ne hagyjuk ezt megint megtörténni” – hangoztatták Udvarhelyen

Több mint 100 ezer euróba kerül a székelyudvarhelyi városi stadion mögötti, közel egyhektáros terület, amelyet megvásárol a városvezetőség – döntöttek a hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülésen Udvarhelyen. Itt a cél a sportbázis bővítése.

Amikor Csíkot választotta a labdarúgó akadémia: „Ne hagyjuk ezt megint megtörténni” – hangoztatták Udvarhelyen
2017. december 17., vasárnap

Idén igazán nagyot dobtak a floorballosok akcióján

Összesen 5786 lej gyűlt össze az Areopolis Floorball Sportegyesület idei, sorban a negyedik Nagy Dobás című jótékonysági akcióján.

Idén igazán nagyot dobtak a floorballosok akcióján
2017. december 12., kedd

Nehéz lesz majd hazacsalogatni a gyerekeket a bölcsőde felújított udvaráról

Igazi oázist alakítanak ki a székelyudvarhelyi bölcsőde udvarán, ahol a legkisebb korosztálynak megfelelő játékelemek mellett kiskert is lesz. A projekt – melynek első szakaszát már be is fejezték – pályázati összegekből és számtalan helyi támogatásból valósul meg.

Nehéz lesz majd hazacsalogatni a gyerekeket a bölcsőde felújított udvaráról
2017. december 12., kedd

Egymásnak feszül a Hargita megyei tanács és a téli útkarbantartásra befutó cég

Az ajánlatok újraértékelése után múlt hét végén nyertest hirdetett Hargita Megye Tanácsának illetékes bizottsága a megyei utak téli karbantartására vonatkozó közbeszerzési eljáráson. Végül annak az udvarhelyi cégnek az ajánlatát fogadták el, amely korábban megóvta az eredményeket.

Egymásnak feszül a Hargita megyei tanács és a téli útkarbantartásra befutó cég
2017. december 07., csütörtök

Továbbra sem tudták kijavítani a sportterem vizesblokkját – ez egy ideig nem is fog megoldódni

Hónapok óta használhatatlan a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola sporttermének két mosdója: a vizesblokkokat júniusban bontották el, mivel a tervezési hibákból adódóan az épület alapzata nedvesedett.

Továbbra sem tudták kijavítani a sportterem vizesblokkját – ez egy ideig nem is fog megoldódni
2017. december 06., szerda

Ősszel a tej-kifli, télen a csúszásmentesítés – hol a hiba?

Tükörjég – így jellemezte a legtöbb sofőr az udvarhelyszéki megyei útszakaszokat. A Hargita megyei önkormányzat ügykezelésébe tartozó utak egy részének téli karbantartására még nem tudott szerződést kötni a megyei tanács. Ezt most jobb tudomásul venni, és óvatosan vezetni.

Ősszel a tej-kifli, télen a csúszásmentesítés – hol a hiba?
2017. november 29., szerda

Ki fogja vállalni a közszállítást Székelyudvarhelyen?

A negyedik kiírásra sem jelentkezett egyetlen közszállítási cég sem Székelyudvarhelyen, így a városvezetőség ismét módosít a kiírás feltételein. A jelenlegi szolgáltatóval kötött szerződés már az év elején lejárt.

Ki fogja vállalni a közszállítást Székelyudvarhelyen?
2017. november 20., hétfő

Vége a karácsonyfák kapualjban, parkolóban történő árusításának

Csupán egy árus jelentkezett Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának felhívására, hogy az ünnepi időszak előtt bérbe venné a városi piacon fenyőfaárusításra kijelölt parcellák egyikét. A városvezetés idén a piactérre korlátozta a karácsonyfának való árusítását.

Vége a karácsonyfák kapualjban, parkolóban történő árusításának