Gergely Imre
Gergely Imre
Gergely Imre
Gergely Imre
2017. július 31., hétfő

Jövőre is lesz „hiánypótló” EMI-tábor

Elérte a célját a vasárnap Gyergyószentmiklóson befejeződött 13. EMI-tábor: a rendezvény sikeres volt, fiatalok alkották az előadások közönségének a többségét – közölte kiértékelő sajtótájékoztatóján Sorbán Attila Örs főszervező.

Jövőre is lesz „hiánypótló” EMI-tábor
2017. július 27., csütörtök

Bayer Zsolt az EMI-táborban: a magyar nemzet életre van ítélve

A magyar nemzet lelkületére jellemző a kesergés, az önmagunk siratása, de tragédiáinkból, így Trianonból is azt a következtetést kellene levonnunk: büszkék kell legyünk, hogy életben vagyunk, és ezután sem sikerül elpusztítani minket – jelentette ki Bayer Zsolt, az EMI-táborban.

Bayer Zsolt az EMI-táborban: a magyar nemzet életre van ítélve
2017. július 26., szerda

A hagyományőrzés jegyében nyitotta meg kapuit az EMI-tábor

Szokásos nyitónapi hangulat várta az EMI-táborozókat szerdán. A táborépítés utolsó simításait végezték még az Erdélyi Magyar Ifjak önkéntesei miközben a megnyitó zajlott a szinte teljesen megtelt előadósátorban.

A hagyományőrzés jegyében nyitotta meg kapuit az EMI-tábor
2017. július 25., kedd

Hagyományőrzés és rockzene: kezdődik az EMI-tábor

Ünnepélyes megnyitóval kezdődik el szerdán délben az EMI-tábor. Ezúttal kevesebb politikussal, de annál több kulturális és ismeretterjesztő programmal találkozhatnak a résztvevők a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél.

Hagyományőrzés és rockzene: kezdődik az EMI-tábor
2017. július 24., hétfő

Megelevenedett a Gyilkos-tó legendája

Perceken át zúgott a vastaps vasárnap este a Gyilkos-tó partján, voltak, akik könnyeztek is a Hóvirág Néptáncegyüttes által nyújtott élmény hatására. Gyermekek és felnőtt szereplők is magas fokon tettek ki magukért a Gyilkos-tó legendája táncjátékban. 

Megelevenedett a Gyilkos-tó legendája
Megelevenedett a Gyilkos-tó legendája
2017. július 24., hétfő

Megelevenedett a Gyilkos-tó legendája

2017. július 24., hétfő

Zene, tánc és aggódás a Gyilkos-tó születésnapján

Ünnep zajlott vasárnap a Gyilkos-tónál, zene, és énekszó töltötte be a teret, táncos lábak dobogtak a színpadon. A sokak által követett népművészeti sokadalom és vidámság mellett azonban számos égető probléma is felvetődött.

Zene, tánc és aggódás a Gyilkos-tó születésnapján
2017. július 24., hétfő

Gyergyószéki búcsúünnepek hétvégéje

Több fontos búcsúünnep is zajlott Gyergyószéken az elmúlt hétvégén. Szombaton Kilyénfalván, a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templomban tartották meg a búcsús szentmisét, ahol Ilyés Lehel gyergyóújfalvi segédlelkész volt az ünnepi szónok.

Gyergyószéki búcsúünnepek hétvégéje
2017. július 23., vasárnap

Új irány az elvándorlás mérséklésére

Ha egy fiatal rögtön az iskola után megy külföldre dolgozni, akkor minimális fizetésre számíthat, ellenben az, aki megtanulta valamennyire a szakmát, biztos, hogy magasabb bérezésben részesülhet – szól az intelem. Persze a háttérben ott van, hogy akár itthon is lehet maradni...

Új irány az elvándorlás mérséklésére
Új irány az elvándorlás mérséklésére
2017. július 23., vasárnap

Új irány az elvándorlás mérséklésére

2017. július 23., vasárnap

Távfűtéshelyzet és kérdőre vont intézményvezetők Gyergyószentmiklóson

Új idők jöhetnek a fűtésszolgáltatás terén Gyergyószentmiklóson, amennyiben megkapja a város azt a remélt támogatást, amivel a fűtőmű fejlesztése megtörténhet – erről a lehetőségről hallhattak tájékoztatást az önkormányzati képviselők.

Távfűtéshelyzet és kérdőre vont intézményvezetők Gyergyószentmiklóson
2017. július 21., péntek

Látványos fejlődés várható Gyergyószéken

Soha ennyi pénz nem folyt be Gyergyószékre egyszerre, mint amennyit most költhetnek beruházásra az önkormányzatok, különösen Gyergyószentmiklós. A minisztérium finanszírozása által a 2017–2020-as időszakban ivóvíz- és szennyvízhálózatok, utak épülhetnek ki, középületek újulhatnak meg.

Látványos fejlődés várható Gyergyószéken
2017. július 19., szerda

Ennyivel támogatják az egyházakat Gyergyószentmiklóson

Nem elég az egyházak és az önkormányzat kapcsolatában az, hogy az önkormányzat pénztámogatást nyújt. Szorosabb együttműködésre lenne szükség – fogalmazott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.

Ennyivel támogatják az egyházakat Gyergyószentmiklóson
2017. július 19., szerda

Táncjátékkal idézik fel a Gyilkos-tó legendáját

180 éves a Gyilkos-tó, amely a tényszerű feljegyzések szerint 1837 nyarán egy földcsuszamlás eredményeként keletkezett. Az évfordulót tánccal, zenével ünnepli a Hóvirág Néptáncegyüttes, a gyergyói népi emlékezet, a legenda, Eszter története elevenedik meg.

Táncjátékkal idézik fel a Gyilkos-tó legendáját
2017. július 18., kedd

Engedély nélkül horgásztak – felelősségre vonták őket

Hét személy ellen intézkedtek a csendőrök a gyergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület embereivel közösen a Maros mentén és a Gyilkos-tónál történő, horgászokat ellenőrző akció során.

Engedély nélkül horgásztak – felelősségre vonták őket
2017. július 17., hétfő

Elvégezték a tervezett kátyúzást, de maradt még jócskán betömésre váró gödör

Hetek óta nem történt számottevő haladat a gyergyószentmiklósi aszfaltozott utak javítása terén. Számos kátyú tátong az utakon továbbra is. A legszembetűnőbben ez a Virág negyedben, a sugárúton látható, ahol a gödrök egy részét betömték, de maradt még bőven.

Elvégezték a tervezett kátyúzást, de maradt még jócskán betömésre váró gödör
2017. július 13., csütörtök

Korábban szervezik az EMI-tábort

Nemzeti identitásunkat csak akkor tudjuk igazából megőrizni, ha ismerjük történelmünket, múltunkat – fogalmaz Sorbán Attila Örs, a közelgő EMI-tábor főszervezője. A július 26–30. között Gyergyószentmiklóson megtartandó fesztiválon ezúttal erőteljesebben jelennek meg a nemzeti hagyományok.

Korábban szervezik az EMI-tábort
Korábban szervezik az EMI-tábort
2017. július 13., csütörtök

Korábban szervezik az EMI-tábort

2017. július 12., szerda

Gyergyószéken is károkat okozott a vihar

Esti sötétség uralkodott szerdán délben Gyergyószéken, fekete felhők borították az eget, villámlás, mennydörgés, szél és zuhogó eső érkezett. Fák dőltek ki, cserepeket sodort le a szél a tetőkről, és utakat rongált meg a lezúduló eső és a felerősödött szél.

Gyergyószéken is károkat okozott a vihar
2017. július 10., hétfő

Aszfaltszállító teherautó alatt szakadt be a Maros-híd Újfaluban

Aszfaltot szállító, tolató teherautó alatt szakadt be a Maros-híd Gyergyóújfaluban. A jármű sofőrje sérülés nélkül úszta meg a balesetet, a beszakadt híd miatt az ott lakók kerülni kényszerülnek.

Aszfaltszállító teherautó alatt szakadt be a Maros-híd Újfaluban
2017. július 09., vasárnap

Színes kínálat várta a gyergyószentmiklósiakat a kulturális fesztiválon

Volt, hogy egyszerre több száz ember jelentette a fesztiválforgatagot a Márton Áron utcában, pezsgett az élet, és volt, hogy a fák és sátrak árnyékába húzódva csak néhányan követték a színpadon zajló műsort.

Színes kínálat várta a gyergyószentmiklósiakat a kulturális fesztiválon