Hirdetés
Hirdetés

Az idei munkától jövőre várnak eredményt Gyergyószentmiklóson

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Reméli, hogy jövőben jobb ütemben fog fejlődni a város. Archív

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Reméli, hogy jövőben jobb ütemben fog fejlődni a város. Archív

A jövőbe való befektetések éve volt 2018 Gyergyószentmiklóson, a munka eredményei még nem igazán látszanak, de a közeljövőben az idén előkészített beruházások hoznak gyökeres változásokat – mondta el évértékelő sajtótájékoztatóján Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármestere.

Gergely Imre

2018. december 27., 21:322018. december 27., 21:32

Lehetett volna a pénzeket másként is elkölteni, például rendbe lehetett volna tenni egy kisebb utcát abból a 360 ezer lejből, amit a Gyervíz ivóvíz szolgáltató vállalat létrehozására különítettek el. Ez már egy látványosabb, kézzel foghatóbb eredmény lett volna, de akkor 2019-ben nem tudna megfelelő színvonalon működni az új szolgáltató.

Idén arra törekedtek, hogy minél több beruházást készítsenek elő

– derül ki a polgármester beszámolójából. 

Ebben az évben tíz új pályázatot készítettek el és nyújtottak be, amelytől 2019-ben várnak eredményt. Többek között

2 millió lej értékben vásárolnának eszközöket a kórház járóbeteg osztályára, pályáztak a közvilágítás modernizálására, úszómedence-építésre.

Az sem látványos még, de későbbi fejlesztések feltétele, hogy területet vásároltak a stadion mellett a sportbázis bővítésére, de megvásárolták a Tinka-malom melletti telket is, hasonló céllal.

Hirdetés

Tervezőket, kivitelezőket keresnek

Idézet
Sok beruházásról mondhatjuk el, hogy az önkormányzat, a városháza a maga részét elvégezte, a pályázatot összeállítottuk és benyújtottuk, terveket készítettünk, megkötöttük a szerződéseket a finanszírozásról. Most már a kivitelező megtalálása következik. Ez sem könnyű”

– mondja a polgármester. Idén az Építő utcai szabadidőpart építése kezdődhetett el, és folytatódhatott a Csodavilág napközi újjáépítése, de kivitelezés előtt áll a Tarisznyás Márton Múzeum felújítása, a Batthyány Ignác iskolához tartozó „lánybentlakás” rendbetétele is. Közel áll ehhez a tömbházfelújítási projekt, amely során 29 társasházat újítanak fel. Szintén a kivitelezési fázis közeleg a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ épületének felújítása, a városi víz és csatornahálózat kiépítésének folytatása és a Gyilkostói hálózat megépítése, valamint a Dózsa György-Békény-Halász utcák, továbbá a Rózsa, Építő, Miron Cristea és Fehér Dávid utcák teljes felújítása kapcsán is.

Azonban az sem elég, ha megvan a szükséges pénz és minden elő van készítve. Például a múzeum és a „teherforgalmi út” munkálatainak megtervezésére háromszor írt ki közbeszerzést az önkormányzat, mire jelentkezett egy tervező cég.

Az uszodaépítés is elkezdődhetne rövid időn belül, ha lesz építő, aki erre jelentkezik – országszerte hiány van ugyanis megfelelő cégekből

– hangzott el.

Néhány számszerű adat
A gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület 34 alkalommal ülésezett idén, és 266 határozattervezetet fogadott el. A helyi rendőrség 328 bírságot szabott ki. 8500 négyzetméternyi útszakaszon végeztek kátyúzást. A városházára 19 ezer beadvány érkezett és két raklapnyi (600 csomag) papírt használtak fel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Önkénteseket fogad a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.

Önkénteseket fogad a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Október elejéig hosszabbították meg a veszélyhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.

Október elejéig hosszabbították meg a veszélyhelyzetet Parajdon
2026. szeptember 04., péntek

Bíróság elé kerültek a Tate-fivérek

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Bíróság elé kerültek a Tate-fivérek
Bíróság elé kerültek a Tate-fivérek
2026. szeptember 04., péntek

Bíróság elé kerültek a Tate-fivérek

2026. szeptember 04., péntek

Hiába írunk már szeptembert, az ország nagy részében szombaton is kánikula lesz

Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.

Hiába írunk már szeptembert, az ország nagy részében szombaton is kánikula lesz
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Eddig még nem volt ennyire drága a benzin – újabb áremelés történt az üzemanyagpiacon

A gázolaj literenkénti ára ismét meghaladja a 10 lejt, a benzin ára pedig a 10 lejes lélektani határt ostromolja miután az OMV-Petrom hálózat ismét árat emelt péntektől.

Eddig még nem volt ennyire drága a benzin – újabb áremelés történt az üzemanyagpiacon
2026. szeptember 04., péntek

Borszéken és Balánbányán is medvét láttak

Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.

Borszéken és Balánbányán is medvét láttak
Borszéken és Balánbányán is medvét láttak
2026. szeptember 04., péntek

Borszéken és Balánbányán is medvét láttak

2026. szeptember 04., péntek

Tűz ütött ki egy pszichiátriai kórházban, 116 embert evakuáltak

Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.

Tűz ütött ki egy pszichiátriai kórházban, 116 embert evakuáltak
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Időjárási szélsőségek: a kényesebb gyümölcsfákkal már nem érdemes tervezni

Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.

Időjárási szélsőségek: a kényesebb gyümölcsfákkal már nem érdemes tervezni
2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

2026. szeptember 03., csütörtök

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban

Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban
Hirdetés