Zsong még a régi magyar dal?

Két legenda is őrzi az 1083-ban László király kérésére szentté avatott Gellért vértanúpüspök emlékét. Egyik a 11–12. századból való, a másik a 14.-ből, és mindkettő megörökíti a velencei származású püspök életének egy epizódját, magában foglal egy olyan részt, amely egy különleges élményét adja elő, azt, amely a korabeli magyarok élő szóbeli költészetére vet fényt.

2017. január 30., hétfő

Összefogás és székely zászló

December és január folyamán, Háromszéken több helységben is tűz pusztított, melynek nyomán családok váltak hajléktalanná, illetve diákok maradtak tornaterem és iskola nélkül. Ember- és közösségpróbáló egy-egy ilyen csapás, valamint a következtében kialakult áldatlan helyzet, így megnyugtató, hogy a székelység kiállta ezt.

Összefogás és székely zászló
Összefogás és székely zászló
2017. január 30., hétfő

Összefogás és székely zászló

2017. január 30., hétfő

A profik

Hihetetlen nagy mellénnyel érkezett a szociáldemokrata kormány, hogy aztán ők megmutatják, nem karrierépítésre akarják használni a kormányzati szerepvállalást, mint a korábbi szakértői kormány tagjai. Ők aztán tudják, mi a teendő, mert ők a „nép fiai”, nem valahonnan, szakértői magasságokból kiejtőernyőzött elméleti szakemberek, hanem a mindennapok munkájában edződött becsületes szakmunkások.

A profik
A profik
2017. január 30., hétfő

A profik

2017. január 29., vasárnap

Batuska

Batuska
Batuska
2017. január 29., vasárnap

Batuska

2017. január 27., péntek

Zászlóháború újratöltve

Nem kevesebbet állítottak a megyei tanács tegnapi soros ülésén a román tanácsosok, mint azt, hogy Gura Humoruluiban azért lehet felvonni Bukovina zászlóját, mert az egy romániai tartomány.

Zászlóháború újratöltve
Zászlóháború újratöltve
2017. január 27., péntek

Zászlóháború újratöltve

2017. január 27., péntek

Több mint 500 volt

Február elsejétől érvénybe lép a 102 nem adójellegű illeték eltörlését elő­író törvény. Ez elvben azt kellene jelentse, hogy kevesebbet állunk sorba és kevesebb pénzt fizetünk. Nem mindenki van erről meggyőződve.

Több mint 500 volt
Több mint 500 volt
2017. január 27., péntek

Több mint 500 volt

2017. január 27., péntek

Reszketés egy térképtől

Reszketés egy térképtől
Reszketés egy térképtől
2017. január 27., péntek

Reszketés egy térképtől

2017. január 27., péntek

Mirela Bucur lemondott

Sepsiszentgyörgy önkormányzata optimalizálná a közvilágítást a városban, egy erre vonatkozó határozatot tegnapi soros ülésén fogadott el a helyi tanács. Ugyanakkor további 17 határozattervezetről döntöttek a városatyák, többek között az elmúlt évből fennmaradt költségvetési többlet felhasználásáról.

Mirela Bucur lemondott
Mirela Bucur lemondott
2017. január 27., péntek

Mirela Bucur lemondott

2017. január 27., péntek

Építkeznek Bölönben

Építkeznek Bölönben
Építkeznek Bölönben
2017. január 27., péntek

Építkeznek Bölönben

2017. január 27., péntek

Elsorvasztanák a szakoktatást?

A szentgyörgyi szakközépiskolák összevonása körül kialakult, sok indulatot felkavaró helyzet kapcsán megkérdeztük a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatójának álláspontját is.

Elsorvasztanák a szakoktatást?
Elsorvasztanák a szakoktatást?
2017. január 27., péntek

Elsorvasztanák a szakoktatást?

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2017. január 27., péntek

A struccmadár és Európa

A struccmadár és Európa
A struccmadár és Európa
2017. január 27., péntek

A struccmadár és Európa

2017. január 27., péntek

Olimpia vagy Nolimpia

Olimpia vagy Nolimpia
Olimpia vagy Nolimpia
2017. január 27., péntek

Olimpia vagy Nolimpia

2017. január 27., péntek

Gyors búcsú a kupától

Egyedüli élvonalbeli csapatként nem tudta sikerrel venni a Román-kupa nyitófordulója képezte akadályt, és idő előtti búcsúra kényszerült a KSE teremlabdarúgó-csapata, miután szerdán fejet hajtott a másodosztályban éllovas Csíkszeredai Imperial Wettel szemben.

Gyors búcsú a kupától
Gyors búcsú a kupától
2017. január 27., péntek

Gyors búcsú a kupától

2017. január 27., péntek

Hétvégi sportajánló

Sportolóink zöme idegenben próbál szerencsét az előttünk álló versenyhétvégén, Sepsiszentgyörgyön kosármeccseket lehet végigszurkolni szombaton és vasárnap.

Hétvégi sportajánló
Hétvégi sportajánló
2017. január 27., péntek

Hétvégi sportajánló

2017. január 27., péntek

Film a Szoboszlai-perről

Film a Szoboszlai-perről
Film a Szoboszlai-perről
2017. január 27., péntek

Film a Szoboszlai-perről

2017. január 27., péntek

„Érdemes itt élni”

Mondhatni észrevétlenül telt el három óra kedden este Erdővidék Múzeumában, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett kiállításmegnyitón, majd az azt követő könyvbemutatókon. Nyilván azért, mert a kiállított fotókkal nem győzött betelni az ember, és sok érdekességet mondott a kiállító művész, a székelykeresztúri Czire Alpár is. Szintén lebilincselte a hallgatóságot Csinta Samu előadása nemrég megjelent két könyvével kapcsolatban, melyek az erdélyi főnemesi családok életébe engednek betekintést.

„Érdemes itt élni”
„Érdemes itt élni”
2017. január 27., péntek

„Érdemes itt élni”

2017. január 27., péntek

Középiskolások vetélkedtek

Magyarságismereti vetélkedőt szerveztek január 23-án, hétfőn a magyar kultúra napja tiszteletére a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanárai.

Középiskolások vetélkedtek
Középiskolások vetélkedtek
2017. január 27., péntek

Középiskolások vetélkedtek

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye