2017. január 30., 00:032017. január 30., 00:03
Felháborodott hangú olvasói levelet kaptunk, melynek lényege röviden annyi, hogy a levélíró a kézdivásárhelyi kórházban feltétlenül be akart menni a látogatók előtt bezárt osztályra, és miután hívás nélkül bejutott a belgyógyászatra, a szolgálatos orvos kitessékelte onnét. Idézzük:
„Január 24-én, kedden 15.30-kor a férjemmel beteglátogatóba mentünk a kézdi kórház belgyógyászati osztályán. Tudtam, hogy a látogatás idő hétköznapokon 14–17 óra között van, de az ajtó be volt zárva, így kopogtattam. Kinyitotta egy takarítónő, és nem túl kedves hangnemben közölte: „a látogatási idő lejárt” – az ünnepi programra hivatkozva 15 órakor. Ekkor rákérdeztem, hogy hová van kitéve az ünnepi program, mert én csak azt találtam, ami mindig is ki van függesztve (hétköznapokon 14–17 és hétvégén 11–5 óráig). Közölte, hogy szól a doktor úrnak, de hiába vártunk, nem jött senki, majd egy látogató, aki épp jött ki, kinyitotta az ajtót, így bemehettünk.”
A levélíró ezek után részletezi, hogy a szolgálatos orvos felkérte, fáradjon ki az épületből, mert a látogatás 11-től 15 óráig tartott, és azt is nehezményezi, hogy nem volt „kitéve az ünnepi program.”
Úgy tűnik, sajnálatos, tájékozatlanságból fakadó félreértésről van szó. Január 24-e hivatalos ünnep Romániában, a kormány idén 23-át is szabadnapnak nyilvánította egy határozattal. Erről beszámolt mind a helyi, mind a központi sajtó, aligha hihető, hogy a látogatók ne tudták volna: ünnep van.
Ami a szakorvost illeti, közintézményben dolgozik ugyan, de orvosi döntéseket hoz, amelyek szigorúan a betegeire és őrá tartoznak, ezt törvény szabályozza egyértelműen, és döntéseiről csakis szakmai feletteseinek meg az orvosi kamarának tartozik magyarázattal, ha szükséges – látogatóknak semmi esetre sem. Továbbá ha egy közintézmény vagy egy része be van zárva, idegennek ott semmi keresnivalója. Szerk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!