Szomáliából, Bangladesből, Indiából és Pakisztánból érkezett személyeket találtak hétfőn az aradi határőrök egy orvosi maszkokat szállító kisbuszban. A tizenhét migráns illegálisan próbált Magyarországra jutni.
Belgium fővárosa, a város legnagyobb klinikájával együttműködve, egy kísérleti projektet dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy az orvosi recepttel érkező betegek ingyen látogathassák a múzeumokat - írta a RTBF.be belga hírportál.
A pandémiának vége, de a koronavírus még problémát okoz – jelentette ki a CBS amerikai televíziócsatorna vasárnap este sugárzott interjújában Joe Biden amerikai elnök.
Technológiai óriáscégek médiafelületei, köztük a YouTube és a Facebook is megerősítette abbéli szándékát, hogy ezentúl több figyelmet fordít a szélsőséges tartalmak kiszűrésére, miután a washingtoni Fehér Házban csütörtökön társadalmi csúcstalálkozót tartottak a gyűlöletbűncselekmények elleni fellépésről.
Jelentős átlagbér különbségek figyelhetők meg Erdély különböző régiói és megyéi között - derült ki az Erdélystat által pénteken közölt adatokból.
A Dacia ameddig csak lehet, kitart a belsőégésű motorok mellett, miközben a Renault csoport többi tagja a piaci verseny szempontjából kockázatosabb elektromobilitás felé nyit – jelentette ki Denis Le Vot, az autógyár vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.
Gólokat és gólpasszokat várnak Varga Rolandtól új csapatában, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál, amely pénteken jelentette be a 24-szeres magyar válogatott labdarúgó szerződtetését.
Tibi Useriu többszörös arctic ultra győztes ultramaratonistával futott vasárnap Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter Maros megyében, hogy a Via Transilvanica erdélyi túraútvonalat népszerűsítse.
Összesen 256 bűncselekményt derített fel és 100 fegyvert, több mint 10.000 lőszert, 1460 kilogramm vadhúst, 55 különböző fajú vadat és 72 vadásztrófeát foglalt le a rendőrség július 1. és augusztus 31. között a Trófea elnevezésű akció keretében.
Legalább ötezren vonultak vasárnap Moldova fővárosának utcáira Maia Sandu moldovai elnök és a kormány lemondását követelve.
Elfogadhatatlannak nevezte vasárnapi közleményében a román külügyminisztérium Andrei Marga professzornak, a román diplomácia volt vezetőjének a kijelentéseit Oroszország Ukrajna elleni háborújáról és annak hatásairól.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy résznek a kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.
Végső búcsút vesznek hétfőn II. Erzsébet királynőtől. Az egész napos szertartássorozaton több száz magas rangú hazai és külföldi meghívott lesz jelen, köztük állam- és kormányfők, valamint az európai monarchiák uralkodói.
Több helyen havazott vasárnap a magas hegyekben, az ország déli részén pedig fákat döntött ki a szélvihar, a kikötőket lezárták.
Szeptember 17-én, szombaton a debreceni Ady Endre Gimnázium, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a Pro Csoma Sándor Egyesület szervezésében harmadik alkalommal került sor a fürdővárosban az olvasást népszerűsítő Olvass többet! határtalanul – magyarul nemzetközi konferenciára. Amíg a szakemberek a művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tanácskoztak, addig a diákok a város több pontján zajló „könyvvadászaton” vettek részt.
Szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum ismét látványos rendezvénnyel örvendeztette meg a régi gépek szerelmeseit. A borús idő ellenére a 10. CseRnátoni BuRRogtatón minden korábbinál népesebb közönség szállta meg a skanzen udvarát.
Lovakkal, szekerekkel, népviseletbe öltözve toboroztak pénteken a kézdiszentkereszti Tisztás és Tisztáska néptáncegyüttesek tagjai. A bélafalvi Gábor Áron Kultúrházba, a 20 órától kezdődő szüreti mulatságra hívták a település lakóit.
Az ASIMCOV Kovászna Megye Tanácsával közösen indította útjára a Biogazdaság intelligens fejlesztési képességének erősítése Kovászna megyében című programot. A pályázattal kapcsolatban a megyei tanácsnál találkoztak a háromszéki önkormányzatok, civil és ifjúsági szervezetek, intézmények képviselői szeptember 15-én.