Az ASIMCOV Kovászna Megye Tanácsával közösen indította útjára a Biogazdaság intelligens fejlesztési képességének erősítése Kovászna megyében című programot. A pályázattal kapcsolatban a megyei tanácsnál találkoztak a háromszéki önkormányzatok, civil és ifjúsági szervezetek, intézmények képviselői szeptember 15-én.
2022. szeptember 19., 00:122022. szeptember 19., 00:12
„Kovászna megyében már vannak jó példák arra vonatkozóan, hogy miként lehet a lebomlandó, organikus hulladékból modern technológiával természetbarát termékeket előállítani” – hangsúlyozta a program bemutatása kapcsán Mátyus Enikő, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (ASIMCOV) projektmenedzsere.
Országos, gyakorlati jó példaként említette az energetikailag szinte független Gelencét, ahol egy uniós pályázat révén, németországi és ausztriai modellek alapján közel öt év alatt biomassza-alapú fűtésrendszert vezettek be a közintézmények 90 százalékába. Az illyefalvi Meotis tejfeldolgozó az egyetlen az országban, amely tejsavóból energiaitalt készít, a barátosi Bartók Erzsébet szövőműhelyében kibontott gyapjúpulóverekből sző szőnyegeket alkalmazottjaival.
A sort a sepsiszentgyörgyi Wieb toys erősíti, amely kukoricahulladékból gyárt 3D nyomtatóval játékokat. A projektmenedzser hozzátette: Kovászna megye már felkerült a nemzetközi biopiactérre biogazdaság alapú vállalkozásaival, ezt szeretnék bővíteni.
A 400 ezer lej értékű, 2023 júniusáig tartó projekt keretében a jó példák és kezdeményezések tükrében megyei szintű stratégiát dolgoznak ki. A hosszú távú cél az önfenntartó települések létrehozása, helyi termékek értékesítésével, munkahelyteremtéssel. Munkacsoportot hoznak létre minden Kovászna megyei településen, képzéseket szerveznek, elsősorban a fiatalokat szólítják meg önkormányzatok, civil szervezetek, mezőgazdasági referensek bevonásával. <<
(KMT-sajtóiroda)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!