Nem volt könnyű négy év, de okos tervezéssel sikerült a nehézségeken átjutni, fejleszteni Kézdiszék legnagyobb lélekszámú községét, Gelencét.
Nyolc évvel ezelőtt kopogtattam be Bokor Tibor polgármester ajtaján azzal a szándékkal, hogy a városomért szeretnék dolgozni. Konkrét tervekkel és egy jó adag optimizmussal a tarsolyomban álltam be csapatába.
Európában csak az erdélyi magyarok tudják az erdélyi magyarokat képviselni.
Az utóbbi időben a kézdivásárhelyi közvéleményt élénken foglalkoztatja a helyi románpárt-szövetséget tető alá a hozó Constantin Pătru vállalkozó, az ő belső köréhez tartozó Imre Csaba polgármesterjelölt, valamint az EMSZ kézdivásárhelyi szervezete közötti összefonódás kérdése.
Új költségvetési ciklust kezdett az európai unió 2021 januárjától, így új évtized elé írtam fejlesztési programot Barót és a hozzá tartozó öt falu: Bibarcfalva, Bodos, Felsőrákos, Köpec és Miklósvár számára 2020-ban.
Magyarország egyik legismertebb és leginnovatívabb pop-swing zenekara, a Swing à la Django lesz az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés vendége június 8-án, 19 órától a Park Szálloda és Étterem kertjében.
Sepsiszentgyörgyre érkezik A Gyönyörű Az Én Hazám Alapítvány produkciója, a Mester és Marica címet viselő szcenírozott koncert.
Tisztelt kézdivásárhelyi, nyujtódi, oroszfalusi sárfalvi és szászfalusi lakosok! Ha a naptárra nézünk, láthatjuk, hogy a választási kampány célegyenesére fordultunk. De ezt önök is észlelik, és bizonyára elcsodálkoznak azon, hogy a különféle médiafelületeken ki milyen kampányt folytat.
Négy szakma 59 hallgatójának oktatása ért véget június kezdetével, a turizmus-vendéglátás szak végzősei ünnepélyes diplomaosztón vették át bizonyítványaikat hétfőn délben.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Az időszámításunk előtti 1200-800 közötti időszakból származó leleteket tártak fel Sepsiszentgyörgy kijáratánál fekvő régészeti lelőhelyen az elmúlt hetekben.
Az e héten Bukarestben megrendezett, háromnapos Romanian Business Leader (RBL) Summit egyik kiemelkedő eseménye volt a IX. Merito gála.
Két elpusztult medvebocsot találtak a mezőn Sepsiszentgyörgy közelében a napokban. Ezt a rendőrség jelezte az Országos Környezetőrség sepsiszentgyörgyi munkatársainak.
Illyefalván tíz éve elérhető a Pető András által kidolgozott konduktív pedagógia, mely óriási hatással van a cerebrális sérülés miatt mozgáskorlátozottak életére.
Nagy volt a zsivaj pénteken a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola udvarán: a step by step (lépésről lépésre) tagozatos pedagógusok és elemis diákok vendégeket fogadtak, akikkel együtt játszottak, alkottak, ugráltak.
A június 9-i két választáson településeink jövőjéről és az európai parlamenti képviseletről döntünk. Minden magyar ember érdeke az, hogy legyen erőnk Erdélyben, és legyen hangunk Brüsszelben.
Korábbi jelmondatunk – Épül, szépül Kovászna! – nem bizonyult megalapozatlan kijelentésnek, sem csupán ígéretnek.