Úton (X)

Új költségvetési ciklust kezdett az európai unió 2021 januárjától, így új évtized elé írtam fejlesztési programot Barót és a hozzá tartozó öt falu: Bibarcfalva, Bodos, Felsőrákos, Köpec és Miklósvár számára 2020-ban.

Székely Hírmondó

2024. június 04., 20:322024. június 04., 20:32

Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.
Jókai Mór

Új költségvetési ciklust kezdett az európai unió 2021 januárjától, így új évtized elé írtam fejlesztési programot Barót és a hozzá tartozó öt falu: Bibarcfalva, Bodos, Felsőrákos, Köpec és Miklósvár számára 2020-ban, amit az előre látott és a menet közben felmerülő lehetőségek megragadásával következetesen hajtunk végre, lépésről lépésre haladva.

A fiókban nem lapult egyetlen megkezdett beruházás terve sem, és az első leltárkészítésnél látszott: köz- és magánvagyonunk jogi helyzetének tisztázásával kell kezdenünk. A startnál 4 utcánk volt telekkönyvezve, ma 88, és mintegy 35 más köz- és magánvagyontárgy helyzetét tisztáztuk mindazért, hogy a legelső adandó alkalommal fejlesztési terveket készíthessünk. Innen indultunk el, és az elmúlt két és fél év alatt lárendelt intézményeinkkel együtt immár 20 nyertes pályázatot tudunk magunkénak közel 100 millió lej értékben, amiből iskolaépületeink megújítását, korszerű felszereléssel való ellátását, bölcsőde, sportcsarnok, szolgálati lakások  építését, egészségügyi intézményeink felújítását, közműinfrastruktúránk mintegy 40 kilométerrel való bővítését, hulladékudvar létrehozását és tömbházak szigetelését fogjuk megvalósítani mindazért, hogy városunk, falvaink kellemes, biztonságos életteret nyújtsanak minden korosztálynak, településeink közösségmegtartó ereje növekedjen.

És az új tervek kidolgozása közben sem pihentünk: befejeztük hidainkat, a felsőrákosi ivóvízrendszert, a főutca aszfaltozását, kialakítottuk a Millennium Parkot és az ANL tömbházak előtti zöldövezetet és átadtuk a használatnak Erdővidék egyetlen zöldség- és élelmiszerpiacát, ezt az új gyöngyszemet.

Új fejezetet nyitottunk a lakosság és az önkormányzat közötti kommunikáció tekintetében is, megcélozva a transzparencia legmagasabb fokát: az online követhető tanácsülések senkiben nem hagyhatnak kérdést az ott eldöntöttekkel kapcsolatosan, és minden médiafelületet kihasználunk arra, hogy az érdeklődőket a megfelelő időben tájékoztassuk az önkormányzat tevékenységéről.

Négy év alatt több, mint duplájára emeltük oktatási intézményeink anyagi támogatását, előzmények nélküli iskolai tehetséggondozásra különítettünk el jelentős összegeket, és közel háromszorosára emeltük a civil szervezetek és az egyházak anyagi támogatását, mert valljuk, hogy köszönetre méltó önkéntes munkáik során olyan feladatokat látnak el, amire a hivatal önmagában nem képes. Hála érte!

Az út, amelyet megtettünk, a negyedik kilométerkő, amelynél most állunk a folytatásra biztat és jogosít. Semmit nem akarunk egyedül, mindent együtt, összefogásban Erdővidék nmindegyik önkormányzatával, akik mindig a város mellett állnak, ha közérdekű, nemes célról van szó. Nem a közigazgatási egységeink közötti választóvonalak, hanem a térségi összefogás megerősítésén dolgozunk nap mint nap, és minden esetben számíthatunk a megyei tanács, a bukaresti és az európai parlamentben dolgozó képviselők, az RMDSz kormányzati részvétele esetén pedig miniszterek, államtitkárok és a központi intézmények magyar vezetőinek támogatására is.

Nem vagyunk soha egyedül, mert egyrészt velünk vannak a választók, akikkel nem veszítjük el a szemkontaktust, másrészt meg az RMDSz politikai közössége különböző struktúráinak a tisztségviselői. Arra a kérdésre, hogy az út-e a fontosabb, vagy a cél, létezik egy olyan válasz is, hogy a társaság, amivel az úton haladunk. Nekünk, erdővidéki magyaroknak mindhárom fontos: az út, amelynek minden méterét magunk kell kiépítenünk, sokszor a ránk dobott kövekből, a cél, hiszen működő várost, fejlett falvakat és virágzó Erdővidéket építünk és a társaság, az erdélyi magyarság meghatározó politikai közössége.

A június 9-i választások után mindenképp magyar polgármestere és tanácsa lesz Barótnak és a Kovászna megyei önkorményzat összetételét illetően sincsenek kételyeink. Az igazi tét azonban képviseletünk megőrzése Brüsszelben és Strasbourgban, ahol bár nélkülünk is ejthet szót bármely román párt képviselője Kovászna, Hargita vagy Maros megyéről, de Székelyföldről soha. És azért kell ott lennünk mindannyiunknak a szavazóhelységben júmius 9-én, hogy Székelyföld és őshonos kisebségünk kérdése soha ne kerüljön le az európai jogalkotás asztaláról.

(X – fizetett hirdetés)

Az RMDSZ megbízásából, AEP-azonosító: 23240001.
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust