Tízéves a Kárpát- medencei konduktív pedagógiai fejlesztés Erdélyben

Illyefalván tíz éve elérhető a Pető András által kidolgozott konduktív pedagógia, mely óriási hatással van a cerebrális sérülés miatt mozgáskorlátozottak életére.

Bodor Tünde

2024. június 02., 09:182024. június 02., 09:18

A Kárpát-medence számos szegletéből érkezett vendégeket, meghívott helyi intézményvezetőket, a konduktor-képzésben résztvevő hallgatókat Kató Ibolya pszichológus házigazdaként üdvözölte. Tíz éve ugyanis ő „nagy akarásának”, valamint Kató Béla püspök, a KIDA alapítvány elnöke hathatós támogatásának köszönhetően kezdődhetett el az együttműködés a Semmelweis Egyetem alárendeltségében működő Pető András Intézet és az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakónia Alapítvány között.

Mindez annak a szellemében, amit Szilágyi Domokos a Bartók Amerikában című versében fogalmazott meg, és amit Kató Ibolya is idézett: az egymásrautaltság lemagasabb fokon szervezett formája a szeretet.

Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője felszólalásában varázslatnak nevezte azt a képességet, amivel a konduktorok rendelkeznek: „varázslat, ahogy az Önök tudás, lelkesedése, kitartása, feladást nem tűrő hozzáállása, végtelen türelme elvezet a célhoz. Jó értelemben vett megszállottság jellemzi Önöket, ami mintha kifogyóban lenne a társadalomban. Pedig ez lenne a természetes, elengedés helyett odafigyelés”, fogalmazott a magyar kormány képviselője.

Galéria

Az Illyefalván alkalmazott konduktív pedagógia tíz éves történetét bemutató kisfilmet nézve láthattuk, hogy 2014-től kedve először még a KIDA központban, majd 2017-től már a jól felszerelt, modern modern épületben, a Pető Fejlesztő- és Képző Központban a mozgásfejlesztésre szoruló felnőtteket, gyermekeket. Mindennek teljes költségét a magyar kormány állta és állja.

Pavlik Livia, a Semmelweis Egyetem kancellárja Teréz anya szavait idézte: „Maradj ott, hol vagy, találd meg a saját Kalkuttádat. Találd meg a beteget, a szenvedőt, a magányost éppen ott, ahol vagy.” Ez a mondat ugyanis összefoglalja, miért is születhetett meg az illyefalvi Pető Központ 2014-ben, mikor Európa számos szegletében már használták a módszert, de a Kárpátokon kívüli magyarlakta területeken még sehol nem alkalmazták. A Semmelweis Egyetemhez 2017-ben csatlakozott Pető András Kar akkor is, azóta is egyik vezető projektjeként tekint a határon túli konduktív nevelés, az ehhez kapcsolódó képzés kiépítésére, mondta az egyetemi kancellár.

Merkely Béla egyetemi rektor üzenetét videofilmben játszották be a szervezők. Ő azt értékelte, hogy Illyefalván már az első évben 80 embernek tudtak segítséget nyújtani a mindennapi élet lehető legteljesebb megéléshez, eddig 116 konduktor segítségével összesen 680 gyermek és 644 felnőtt rászorulót láthattak el, de a további fejlődést szem előtt tartva új kihívások és új eredmények felé törekednek, mutatott a jövőbe a Semmelweis Egyetem rektora.

Galéria

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, milyen nagy szükség van az egyházak mellett működő intézményekre és civil szervezetekre, hiszen az állam sok feladatot nem képes, nem tud, nem akar felvállalni. Elismerését fejezte ki azoknak, akik szívvel-lélekkel, szeretettel, tisztességgel végzik a fejlesztő munkát, amelynek az eredménye is látszik.

A konduktorok munkájának eredményéről, a Pető Központban talált közösség áldásos hatásáról három érintett is vallott az ünnepségen.
A szklerózis multiplexben szenvedő Huza Viktor hálásan szólt arról, hogy a mozgás karbantartásának kényszere mellett milyen jó szocializálási lehetőséget jelent a betegek számára számára a terápia, hangulatukra is pozitív hatással van.

Farkas Zsófia hármasikrek édesanyja, közülük a két fiúval a kezdetektől, hatéves koruktól járt Illyefalvára. Életük összenőtt a terápiával, rengeteg támogatást kaptak, nemcsak a mozgásfejlesztéshez. A most 17 éves fiúkra rendkívül jó hatással volt a kitartó munka, testtudatosak lettek, a megtanult légzéstechnikát most is alkalmazzák, sőt, a tanultakkal segítségére tudtak lenni sztrókot kapott nagyapjuknak is.

Galéria

„Délceg fiaim ízlésesen viselik a korlátaikat, számukra nincs akadály, rövid és hosszú távú célokat tűznek maguk elé és azokat végig is követik”, mondta büszkén és meghatódva édesanyjuk, de ugyanúgy értékelte azt a rugalmasságot, amelyet a közösségben tapasztalt sokszínűségnek köszönhetően sajátítottak el fiai és mai napig kamatoztatják.

Megtudhattuk, egyik fia kerekesszékkel és járókerettel kezdte a terápiát, de idén már Csíksomlyóra zarándokolt – ez a Pető Központban kapott segítség nélkül nem lett volna lehetséges, mondta meggyőződéssel Farkas Zsófia. Másik fia idegtudósnak készül, és édesanyja hiszi, el is éri célját. A szülőknek szintén sokat jelent a fejlesztő munka, hiszen a terápia közben egymást támogatni tudják, tartják a lelket egymásban, halhattuk az anyukától.

Végül egy fiatal lány, Orbán Szilvia vallott arról, mennyit fejlődött fizikai és önismereti szempontból a kezeléseknek köszönhetően, és mennyire megváltozott nézőpontja az életről: „megértettem, hogy a saját életem az én kezemben van és én vagyok a felelős érte.”, fogalmazott. Azt is bevallotta, ott született meg erős vágya az önállósodásra.

Galéria

A továbbiakban dr. Zsebe Andrea, a Pető András Kar dékánja tekintette át az illyefalvi Pető Központ történetét. Azt is elmondta, sokat dolgoztak azon, hogy a rehabilitáció és a nagymértékben gyakorlatorientált konduktorképzés folyamatos legyen, a konduktor szakma bekerüljön a román szakmai jegyzékbe.

Az ünnepi rendezvény kiemelt momentumában tízéves munkája elismeréseképpen a Semmelweis Egyetem vezetői átnyújtották Kató Ibolyának a Pro Universitate díjat. „Minden díjjal úgy vagyok, hogy szét szeretném osztani mindenkinek, aki tett értünk”, mondta a kitüntetett, aki köszönetét fejezte ki az egyetem minden munkatársának, a konduktoroknak, a hallgatóknak, a férjének és a KIDA teljes csapatának.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a maga során arról elmélkedett, mindenkinek a hálaadást íratná fel gyógyszerként.
„Folyamatos hálaadásban vagyunk”, fogalmazott a KIDA alapító-elnöke, majd az intézményteremtés fontosságát hangsúlyozta: „ennek az az értelme, hogy mi kisebbségiek be tudjunk menekülni egy intézménybe, ahol önmagunk lehetünk. (…) Ha élni akarunk, ez az egy út van.”

Galéria

Arra is kitért, hogy a rendezvény maga is a nemzeti összetartozás erejének megélése, hiszen a Kárpát-medence magyarlakta vidékeiről mindenhonnan jelen vannak.” Végül reményét fejezte ki, hogy a munkának lesz folytatása, a megérintődött fiatalok továbbviszik azt.

A jubileumi ünnepség, melyen a konduktor hallgatók is kis énekes műsorral léptek fel, délután is folytatódott a meghívott vendégek felszólalásaival, majd kulturális műsorral és közös vacsorával zárult.

Fotó: Török Etele

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust