
Szombaton Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal (ANPC) vezérigazgatója közleményben hívta fel a figyelmet egy mérgezésveszélyre: állítása szerint Romániába emberi szervezetre ártalmas vegyszerrel beszórt citrusfélék kerültek forgalomba. Helyi illetékesektől érdeklődtünk.
2017. november 14., 00:332017. november 14., 00:33
Szombaton Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal (ANPC) vezérigazgatója közleményben hívta fel a figyelmet egy mérgezésveszélyre: állítása szerint Romániába emberi szervezetre ártalmas vegyszerrel beszórt citrusfélék kerültek forgalomba. Helyi illetékesektől érdeklődtünk.
Paul Anghel az imazalil nevű vegyi anyag jelenlétére figyelmeztetett – amely amúgy törökországi citrusfélék címkéjén volt feltüntetve mint a gyümölcsök kezelésére használt szer –, hangsúlyozva, hogy az anyag a májat, a vesét támadja meg, továbbá rákkeltő hatása is lehet. Az ANPC igazgatója emlékeztetett, hogy ennek a vegyszernek a használatát betiltották az Unióban.
Érdeklődésünkre kiderült, hogy a háromszéki hatóságokat hivatalosan egyelőre nem riasztották.
Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője kifejtette, hogy a médiából értesült az incidensről.
– Vásárláskor jómagam is láttam a megyeszékhelyen ilyen citrusféléket. A legfontosabb a laborvizsgálat: be kell bizonyítani, hogy a gyümölcs fogyasztható része fertőződött a vegyszerrel. Sajnos mi a bukaresti laborban csak kimondottan fizetéses vizsgálatokat végeztethetünk el. Jelenleg ott tartunk, hogy a fizetéseink sem érkeztek meg időben, nemhogy a költséges vizsgálatokon gondolkodjunk – összegezett.
Dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos emlékeztetett, hogy déli gyümölcsöknél korábban is voltak hasonló gondok.
– Sajnos a déli gyümölcsökben gyakran és elég nagy mennyiségű vegyszereket találnak. Tavaly egy banánban a megengedettnél hárommal több gyomirtó szert fedeztek fel. Mi az elmúlt években ugyancsak grépfrútból mutattunk ki a megengedettnél jóval több vegyszert. Ez egy ipar, amelynek a fogyasztók isszák meg a levét – összegzett dr. Sikó.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!