2017. január 10., 11:102017. január 10., 11:10
December utolsó hetében a Pro Zabola Egyesület a helyi önkormányzat támogatásával megszervezte a hagyományos Csipkés Adventures-túrát.
A több mint 200 résztvevő a falu központjából indult a kalandra: 3 kilométert szekereken, 17 kilométert pedig gyalog tettek meg a túrázók, bejárva többek között a Gyár pusztája, Rétyi Pál, Peseltető, Útválasz-puszta, Kápolna, Pérászka-tető nevű erdős területeket, helynévtáblákat helyezve el a különböző erdőrészeken. Péter Levente, a Pro Zabola Egyesület elnöke lapunknak elmondta, fontosnak tartják a régi helynevek megismertetését, mivel ezek szerves részét képezik a falu múltjának. A Pro Zabola Egyesületnek nem ez az első hasonló akciója, tevékenységük során számos zabolai utcában, illetve erdőrészen szereltek fel helynévtáblákat.
– A túra másik célja, hogy a résztvevők az út során megismerjék a különböző helynevekhez kötődő történeteket, ugyanakkor felkészítő jelleggel is bír a Csipkés Adventures, mert megtanítja a jelenlevőket, milyen felszereléssel érdemes elindulni túrázni, illetve mit érdemes az útra pakolni – részletezte az egyesület elnöke. Péter Levente a túrák során rendszerint hobbijának, a természetfotózásnak is hódol, bár ezúttal nem sikerült lencsevégre kapnia a vadakat, mert a nagy tömeg elijesztette őket.
Az erdőjárók végül a Mikes-kastély területén keresztül tértek vissza Zabolára, a Pro Zabola Egyesület pincéjébe, ahol a hagyományokhoz híven a túra felnőtt résztvevői emléklapot kaptak, míg a gyerekek egy-egy angyalfiával lettek gazdagabbak. A lokálpatrióta egyesület 2008-tól tevékenykedik a településen, de a hivatalos bejegyzése csak 2011-ben történt meg. Az elnököt Mátyás Sz
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!