Szeptember 19–22. között négyállomásos koncertsorozatot szervez a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy JaMesének. Ez egy mozaikszó, mely mindent elmond a zenekarról: Jam – szabadság, kreativitás; mese – történetek, gondolatok átadása; Emese – az énekesnő Molnár Emese személye az, aki mindezt összefogja.
2022. szeptember 19., 00:092022. szeptember 19., 00:09
Molnár Emese már gyermekkorában magába szívta a mesék, történetek szeretetét. Vidéki lányként sokat kellett segíteni a földeken, kertben, és ez idő alatt, mint régen a fonóban, tanár édesanyja mesélte egyik történetet a másik után. Ezek az élmények adják az inspirációt a dalaihoz is; örökérvényű, értékálló, ugyanakkor modern történetek ezek, melyben a dallam és szöveg szimbiózisa teremti meg a JaMese sajátos világát.
A zenekarnak eddig három lemeze jelent meg. 2014-ben a Csak a Napba című bemutatkozó lemezük, majd 2018-ban a Bennem a világ. Az utóbbin teljesedik ki a JaMese igazi arculata: örök dalok, amelyek árnyalt lelki világot libbentenek föl, ahol viszont nem csak finomság és puhaság lakozik. A lemez címadó dalát Emese Lackfi Jánossal közösen írta. A 2019-es év nagy sikere, a Szabó T. Anna verseire írt, 24 dalból álló Zenés Adventi Kalendárium több hétig szerepelt a Mahasz eladási listáján, közvetlen karácsony előtt az előkelő 7. helyen. A lemezen többek között olyan nevek szerepelnek, mint Palya Bea, Ferenczi György és a Dalinda énekegyüttes.
Háromszéki koncerthelyszínek: ma este héttől a Szimplában, Sepsiszentgyörgyön, kedd este a baróti művelődési házban, csütörtökön a kézdivásárhelyi Jazz Bistro & Winery-ben, mindenhol 19 órától.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!