Túllőnek a célon

Tegnap a szociális szolgáltatások terén dolgozó civil szervezetek gyűltek össze éves konferenciájukra a Diakónia Alapítvány Gyöngyvirág utcai székhelyén, hogy megtanácskozzák azokat a módozatokat, amellyel az állam beszáll a tevékenységeik finanszírozásába. A megbeszélés egyáltalán nem volt csendes és eseménytelen.

Bodor Tünde

2017. november 15., 00:312017. november 15., 00:31

Tegnap a szociális szolgáltatások terén dolgozó civil szervezetek gyűltek össze éves konferenciájukra a Diakónia Alapítvány Gyöngyvirág utcai székhelyén, hogy megtanácskozzák azokat a módozatokat, amellyel az állam beszáll a tevékenységeik finanszírozásába. A megbeszélés egyáltalán nem volt csendes és eseménytelen.

A szociális ágazatban tevékenykedő erdélyi civil szervezeteket összefogó föderációnak 11 tagja van (Kovászna megyéből egyedül a Diakónia Alapítvány), de a konferenciának voltak bákói, bukaresti résztvevői is. A szolgáltatásokat leszerződő gyermekjogvédelmi igazgatóságok vezetői is szép számmal eljöttek, és a Társadalmi Párbeszéd Minisztériumának két képviselője is, akik azonban igen csendben voltak.


„Igaz, megkérdezték, mivel segíthetnek, melyek a gondok, azokat azonban már ismerhették, hiszen számtalanszor jelezték nekik a föderáció tagjai szóban és írásban, most már ennél eggyel előrébb kellene lépni” – fogalmazta meg panaszát Györgyjakab Miklós projektasszisztens a szervezők nevében. – „Ráadásul nem is igazán illetékesek, hiszen a civil szervezetek a Munkaügyi Minisztérium alárendeltségébe tartoznak, ám onnan senki nem fogadta el a meghívást.”


Ahol a gyermekjogvédelmi igazgatóságoknak volt pénze, ott még kielégítőnek mondható a szociális szolgáltatások minősége, és mi ilyen szerencsés megye vagyunk, hiszen a tíz évvel ezelőttihez képest már nyolcszoros a gyermekjogvédelmi és szociális vezérigazgatóság költségvetése – derült ki Vass Mária igazgatónő felszólalásából. Az állam azonban teljesen sohasem tudja lefedni a létező és szaporodó igényeket, hangzott el a megbeszélésen, ezért vagy működtetőt keres meglévő szociális intézményeihez, vagy egy bizonyos típusú szolgáltatásra szerződteti a megfelelő ellátást biztosító civil szervezetet. Kovászna megyében ehhez képest a harmadik forma érvényesül, vissza nem térítendő támogatás formájában segítik a civileket.


A törvénykezés azonban nem egységes, és kilengésekre ad lehetőséget. Minden megye a saját szája íze szerint értelmezi őket, van, ahol a Számvevőszéktől való félelem miatt egyáltalán nem szerződtettek civil segítőket, például Temesváron, máshol 300 oldalas dokumentációt kérnek a költségek elszámolásához, és 10 irodai dolgozó felügyeli azt a tevékenységet, amit 6 ember nyújt több tíz rászorulónak – ezt egy Arad megyei szociális szolgáltató rótta fel, de a Bihar megyeiek is hasonló cipőben járnak.


A brassóiak szóvá tették, a törvény által előírt minőségi standardokat nehezen teljesíti egy civil szervezet, más pedig azt nehezményezte, hogy minden választás után újrakezdik a szervezést, illetve hogy a családi életet kellene normának tekinteni, nem azt felüllicitálni: otthon sem eszik meg a gyermek naponta 100 gr húst, akkor a rendszerben miért kötelező?


Miután egyöntetű vélemény alakult ki, hogy a szociális szolgáltatásokat nem lehet úgy kiszervezni közbeszerzési pályázattal, mint egy alkatrész gyártását, és egy idős vagy fogyatékkal élő ellátása nem standardizálható, a föderáció elnöke, Liliana Gușu javasolta egy munkacsoport létrehozását, melyben az állami szervek és a civilek egyaránt részt vesznek, és feladata olyan törvénymódosításokat kidolgozni, amelyek nem gátolják a segítő civilek működését – ha már nem segítik.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés