2017. január 13., 09:362017. január 13., 09:36
Némiképpen visszaesett ugyan, de továbbra is van érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. 2016-ban Kovászna megyében több mint háromezer új igénylést nyújtottak be az RMDSZ és az EMNP irodáihoz.
A munka nagy részét az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány végezte el. Összesen 6846 embernek segítettek valamilyen formában magyar okiratokhoz jutni, ezek közül 2741 személy kérte a magyar állampolgárságot.
– A számokból is látszik, hogy egyrészt van érdeklődés a „magyar kérdés” iránt, másrészt a súly lassan áttevődik az állampolgársági kérelemről az egyéb okiratok: útlevél, lakcímkártya, születési és házassági levelek felé, vagy éppen megszületett gyereket jelentenek be – mondta el megkeresésünkre Grüman Róbert.
A Kovászna megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: az iroda munkatársai 93 alkalommal mentek ki vidéki településre, és éppen ezért a hozzájuk forduló emberek jelentős része nem a megyeszékhelyről származik.
Grüman fontosnak tartotta kiemelni, hogy az „állampolgárság piacon” egyedülálló módon a szolgáltatás továbbra is teljesen ingyenes.
– Cáfolható az a médiában sokszor megjelenő hír is, hogy aki magyar állampolgárságot kér, az okvetlen „világgá akar menni”, hiszen a hozzánk forduló csaknem hétezer emberből 384-en kértek útlevelet – mondta az ügyvezető elnök.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egykori demokrácia irodájában az elmúlt esztendőben több mint hatszázan fordultak állampolgári kérelemért. Amint azt Ferencz Boglárka, az iroda munkatársa érdeklődésünkre elmondta: egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak az anyakönyvi okiratok iránt, és némiképpen visszaesett a „kereslet” az állampolgárság irányába. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!