Egy nagyszabású akció keretében 16 személyt - köztük öt üzletembert - küldtek rácsok mögé Spanyolországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több száz román és moldáv állampolgárt tartottak rabszolgaságban.
2019. október 05., 13:272019. október 05., 13:27
Szörnyű körülményeket találtak a nyomozók a Jaén, Huelva, Córdoba és Albacete települések közelében kialakított farmokon végzett házkutatások során.
A román és moldáv állampolgárok - akár teljes családok is - a földön aludtak, koszos matracokon, patkányok között, egyesek pedig műanyag fóliából kialakított sátrakban éltek, amelyekben legfeljebb egy kis gáztűzhely volt.
Mindeközben az őket alkalmazó, Almonteben található vállalat havi egymillió eurót keresett a mezőgazdasági szezonmunkára alkalmazott, emberek után.
Az El Pais napilap szerint az ügyben a nyomozás még 2018 nyarán indult, amikor a polgárőrség kiszúrt egy bevándorlókkal teli járművet Fuerte del Rey város közelében.
A nyomozás során kiderült, hogy egy románokból álló bűnszervezet tagjai használták ki saját nemzettársaikat, akiket jól fizető, becsületes munkahelyek ígéretével csábítottak Spanyolországba. A valóság azonban teljesen más volt.
https://youtu.be/PGcLhNCwQTU
A cég által ígért fizetésnek csupán a tizedét kapták meg, amelyből a szörnyű szálláshelyet, az ennivalót és még a vizet is ki kellett fizetniük. Egy nyomozás-közeli forrás szerint az emberek 3 eurót fizettek egy 50 centes vízért.
Ezzel a módszerrel a bűnszervezet havonta egymillió eurót keresett, az év egyes szakaszaiban pedig akár ennek a dupláját is. A pénzt romániai ingatlanok megvásárlása révén mosták tisztára, de Spanyolországban is 160 ezer eurós autókat vezettek.
Minden munkáscsoportot a bűnszervezet egy-egy tagja felügyelt. A körülmények annyira szigorúak voltak, hogy egy munkást még a saját apja temetésére sem engedték haza Romániába.
Az egyik női áldozat szexuális bántalmazásról is beszámolt. "Azzal fenyegettek, hogy a romániai vagy moldovai családunk is bajba kerül, ha nem hajtjuk végre az utasításokat" - mesélte.
Az utóbbi három év során körülbelül 600 személy esett áldozatul, akik közül eddig 145-öt sikerült azonosítani.
Az elkövetők ellen emberkereskedelem, pénzmosás és szervezett bűnözői csoport létrehozásának vádjával indítottak büntetőeljárást.
(stiripesurse.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!