Azt hittem, hogy a romániai közélettel kapcsolatosan már nem érhet minket meglepetés, de már 2017 első napjaiban kiderült, hogy tévedtem. Hiszen bebizonyosodott, hogy ebben a titkosszolgálatok által irányított és a korrupció által fojtogatott országban még mindig előfordulhatnak elképesztő, senki által előre nem látható politikai húzások és játszmák.
2017. január 09., 19:482017. január 09., 19:48
Azt hittem, hogy a romániai közélettel kapcsolatosan már nem érhet minket meglepetés, de már 2017 első napjaiban kiderült, hogy tévedtem. Hiszen bebizonyosodott, hogy ebben a titkosszolgálatok által irányított és a korrupció által fojtogatott országban még mindig előfordulhatnak elképesztő, senki által előre nem látható politikai húzások és játszmák. Ezeket pedig hiába bújtatják törvényes köntösbe az érintettek dörzsölt jogászai, a szándék minden esetben nyilvánvaló: a hatalom megszerzése és birtoklása bármilyen áron!
Legutóbb, pontosabban január 5-én éppen az ombudsman, vagyis a törvények felkent őre szánta el magát egy ilyen lépésre. A tisztséget jelenleg betöltő Victor Ciorbea ugyanis óvást terjesztett be az Alkotmánybírósághoz a kormány működését szabályozó, 2001-ben meghozott, 90-es számú törvény 2. cikkelye ellen, mely kimondja, hogy büntetett előéletű személyek nem lehetnek a testület tagjai. Cselekedetét a hatalmi ágak közötti egyensúly megőrzésének az alkotmány által is előírt szükségszerűségével indokolja, azonban a körülmények és az időzítés azt sugallják, ismét szerecsenmosdatásról van szó. Pontosabban a jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragnea miniszterelnökké ütése elől akarják a jogi akadályt elgördíteni. Másképp ugyanis miért lenne sürgős egy 15 esztendeje érvényben lévő törvény felülvizsgálata éppen most?
De ne legyünk borúlátók és türelmetlenek, mert néhány hónap alatt erre a kérdésre pontos választ kapunk. Méghozzá az Alkotmánybíróságtól, melynek megítélésünk szerint egyetlen, az alaptörvénynek is megfelelő döntési lehetősége van: az államelnök, valamint a képviselő- és szenátorjelöltek számára is feltételként szabni a büntetlen előéletet. Ebben az esetben pedig örömmel kérünk elnézést az ombudsmantól, hogy rosszindulatú feltételezésekbe bocsátkoztunk a szándékát illetően. Ha viszont csak a feddhetetlenséget előíró cikkelyt fogják eltörülni, azt jelenti, hogy ezt az országot véglegesen és végzetesen a bűnözők kezére adták. Egy ilyen helyzeten azonban már csak a velejéig romlott rendszert elseprő népharag tudna változtatni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!