
2017. november 15., 00:142017. november 15., 00:14
Két héttel ezelőtt számoltunk be arról a sminkbemutatóról, amelyet a kézdivásárhelyi Szőcs Petra tartott a Taverna vendéglőben, az Yves Rocher kozmetikai márka meghívására, Bartha Zsófia szervezésében.
A rendezvény alaphangulatát az adta meg, hogy amíg a sminkes dolgozott a résztvevők soraiból jelentkező önkéntesek arcfestésén, végig lehetett kérdezni, így ki-ki az őt leginkább érdeklő részletről tudhatott meg többet, sok ismeret elhangzott, és pontosítások olyan apróságokról, amiket nem tudtak, vagy rosszul alkalmaztak eddig a jelenlevők.
Legutóbb az arcbőr megfelelő előkészítéséről, az alapozó, korrektor, illetve bronzosító, pirosító és highlighter használatáról írtunk, megjegyezve, hogy a sminkes ajánlása szerint célszerű azonban a szem hangsúlyozásával kezdeni. Ennek nagyon egyszerű és praktikus oka van: azaz a leperegő festékszemcsék, pigmentrészecskék miatt nem kell hozzányúlnunk a kész alapozáshoz. Aki már próbálta, tudja, hogy igazán nehéz úgy eltüntetni a lepergett szemfestéket, hogy ne maradjanak hatalmas karikáknak kinéző sötétebb foltok a szem alatt, ami tönkrevágja minden igyekezetünket a friss, pihent kinézet elérésére. Alapvetően pedig mindössze ennyi egy hétköznapi smink szerepe: picit hangsúlyozni az előnyös vonásokat, elkendőzni, amit muszáj.
Az arc sajátosságaihoz, formájához igazítani
Akit kicsit is érdekel a sminkelés, annak nem mondunk újat azzal, hogy milyen fontos az összkép számára a megfelelően kialakított, formázott szemöldök. Ezt minden esetben az arc sajátosságaihoz, formájához ajánlott igazítani – a természetellenesség itt is hátrány. Mondhatni „a csapból is a szemöldökformázás folyik”, a világhálón blogok, cikkek tömkelege foglalkozik a témával, nem beszélve a rendelkezésre álló, célzott sminktermékekről. Választhatunk ceruzát, port, zselét, pomádét, otthon alkalmazható féltartós festéket a hangsúlyozásra, mindenekelőtt azonban térjünk vissza picit a formára: tükörbe nézve gyakran arra törekszünk, hogy a két szemöldökünk tökéletesen azonos legyen, ám meglepő módon ezzel nem feltétlenül teszünk jót. Mivel anatómiailag az ember jobb és bal fele nem tökéletesen szimmetrikus, azaz nem pontos kópiája egymásnak, (ugyanez érvényes az arcunkra is!), természetellenesen hathat, ha ezt az egyetlen vonásunkat „varázsoljuk” szimmetrikussá.
Előnyös a természetesen dús szemöldök
Sokkal fontosabb, mint említettük, hogy az arc formájához igazodjunk, a mai trendeknek megfelelően pedig tilos túlszedni, rég letűnt a vonalvékonyságúra ritkított változat. Előnyben mindenképp azok vannak, akiket természetesen dús szemöldökkel áldott meg az anyatermészet, amit szépen lehet formázni, sőt, elég lehet mindössze picit „megregulázni” egy enyhén színezett fixáló zselével.
A bemutató egyik legtanulságosabb pontja volt a szemöldök ceruzával való hangsúlyozásának módja: mint kiderült, szinte kivétel nélkül mindenki helytelenül végezte, azaz az orr felől indulva satírozott. A helyes mód: a szemöldök alsó részén, az ívtől indulva, kifele indítunk hangsúlyosabb vonallal, a szemöldök felső vonalán nem húzunk éles vonalat, ahogyan a belső szemzug fölötti részt, a szemöldök „indulását” sem rajzoljuk meg mértani pontossággal, itt a természetes átmenetességet próbáljuk megőrizni. Ha nem így járunk el, különösen nappali smink esetén, túlságosan megkeményíthetjük, szigorúvá tehetjük az arcot.
Szőke nő feketére festett szemöldökkel?!
Estére, alkalomra jöhetnek a picit határozottabb árnyalatok, hangsúlyozás, de kivétel nélkül mindig tartsuk szem előtt a haj, a bőr színét, tónusát. Aki látott szőke nőt feketére festett szemöldökkel – sajnos, nem ritka –, tudja, miről beszélünk. Az igazán profik arra is figyelnek, hogy meleg tónusú hajszínhez ne fessék hideg tónusú árnyalatra a szemöldököt, esetleg kérhetünk segítséget a megfelelő termék kiválasztásához, ha magunk nem boldogulnánk.
A szemöldökformázó zselék (jár hozzá a kis applikátor) első sorban a már szépen kialakított szemöldökre valók, enyhén színeznek, kiemelnek és fixálnak. Mivel a szőrszálakon tapad meg a zselé, kevésbé válnak be azoknak, akiknek hiányos a szemöldökük, ők legjobb, ha ceruzát vagy a még természetesebben adagolható szemöldökporokat választják. Ceruzából érdemes olyant vásárolni, ami elég tartós, nem csúszik le a szín, esetleg a végén kis szemöldökkefe is van az igazításhoz, porokból szintén végtelen a választék, többnyire jár a termékkel a kis kefe is, amivel felvihető, ha ez nem tökéletes, inkább vásároljunk mellé külön egy alkalmas eszközt is.
Otthon a tartós festéssel való próbálkozást nem ajánljuk – sokan hajfestékkel kísérleteznek –, a legújabb féltartós megoldást kínáló termékek (sűrű zselé, amit kis ecsettel viszünk fel, adott száradási idő után pedig a lehúzható maszkokhoz hasonlóan könnyedén eltávolítható) jól beválhatnak.
Legjobb, ha elsőként megbízható kozmetikushoz fordulunk, aki kialakítja a megfelelő formát (ez hosszabb időt vehet igénybe, ha például elrontott, túlszedett stb. szemöldököt kell újranöveszteni a helyes alakban), amit aztán otthon igyekszünk rendezetten tartani. Nagyobb „átalakítást”, a természetes formát megváltoztató szedést ne kezdjünk elvégezni otthon, ha késztetést érzünk rá, gyorsan beszéljük le magunkat, mert sok jó nem sülhet ki belőle.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!