Szembement a rendőrséggel, lakossági fórumon tálalt ki a történtekről

Ittas kollégájuk vétségét igyekezett eltussolni a rendőrség, az egyszerű állampolgárra viszont kisebb vétségekért is aránytalanul nagy büntetést rónak ki – vélekedik Simon Attila.

Bodor Tünde

2024. szeptember 30., 10:432024. szeptember 30., 10:43

Sokakat vonzott szombaton délután Sepsiszentgyörgy főterére a jó idő, valamint a DJ Project zenei társulat és Jolly zenész fellépése, ugyanakkor a jelenlévők érdeklődéssel hallgatták Simon Attila (Muci) történetét is. A vállalkozó ugyanis az általa szervezett két koncert szünetében nyilvánosan tálalt ki arról – nevesítve a szereplőket, néha maró gúnnyal –, hogyan próbálta meg a városi rendőrség és a bíróság eltusolni az egyik rendőri alkalmazott vétségét, aki ittasan ült a kormány mögé.

Két évvel ezelőtt történt

A most már Magyarországon élő vállalkozó elmondása alapján az eset két évvel ezelőtt történt: Simon Attilának akkor egy rendőr bevonta a jogosítványát, mert Sepsiszentgyörgy központjában előzés közben motorkerékpárjával ráhajtott a folytonos vonalra. Simon elmondása szerint az illető sepsiszentgyörgyi rendőrnek, V. L.-nek korábban volt egy konfliktusa vele, vélhetően ezért pécézte ki magának a forgalomban, és fiatal kollégáját utasította, állítsa meg, kizárólag őt, noha mások is előztek a folytonos vonal átlépésével. Ez látható is az egyik közeli jelzőlámpára felszerelt kamera által rögzített videofelvételen, amit Simon – a mondandóját bizonyító többi felvétellel együtt – be is játszott a színpadi kivetítőn.

Galéria

A vállalkozó nem érezte jogosnak, hogy olyan rendőr bünteti meg őt, akiről szerinte „köztudott, hogy maga is sűrűn vét a szabályok ellen”, noha ezúttal a törvény betűje szerint járt el. Az eset után egyszer Simont is riasztották ismerősei, hogy most ő maga is meggyőződhet arról, V. L. egy bárban iszik (ez nem munkaidőben történt, a bár kamerája rögzítette a történteket), utána várhatóan autóba ül, így tetten érheti. Így is történt.

A helyszínre siető Simon autójával szembement az illetővel az utcán, a bár közelében , és

megállásra késztette úgy, hogy éppen csak összekoccantak – ez késő este történt – majd a sürgősségi segélyhívószámon jelentette, hogy "részeg rendőrrel balesetezett".

A vonatkozó jogszabályok értelmében ha „balesetet” jelentenek, akkor azon személyi sérüléssel járó eseményt ért a rendőrség, jelen esetben viszont csak éppen összekoccant a két autó lökhárítója, és annak sem volt maradandó nyoma – magyarázta a színpadon. Azt még rögzitette az autójának a kamerája, hogy amikor a megállított rendőr látta és hallotta, hogy Simon a 112-t hívta, hátramenetbe kapcsolt és elhagyta a helyszínt. Közben majdnem elgázolta a vállalkozó barátját, aki tanúja volt az esetnek, mert kissé hátrább állt az utcában.

Galéria

A helyszínelő rendőrök  meggyőzték V. L.-t, jöjjön vissza az esethez, mert másképp a baleset helyszínének elhagyásáért bűnvádi eljárást kell indítani ellene. A telefonbeszélgetés idejére az illető rendőr kikapcsolta a testkamerát, holott az törvénytelen – állította szombaton Simon. V. L. visszajött, a kollégái megszondáztatták és leheletében 0,05 mg/l légalkoholszintet mutatott a műszer. Drogtesztet nem végeztek rajta, Simon külön kérésére sem.

Az érintett rendőr jogosítványát egy napra sem vették el, és a mai napig ugyanabban a munkakörben dolgozik – állította Simon Attila, akit barátjával együtt később azzal gyanúsították, hogy barátjával együtt ökölcsapásokkal és rúgásokkal próbálták a rendőr autóját megállítani, és a vállalkozót az eset után 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték hatóság elleni erőszak miatt. Simon barátját, aki valóban rácsapott az autóra (ami nem szolgálati jármű volt), egy korábbi esetével összefüggésben újra elítélték, és az összevont 2 év és 6 hónapos börtönbüntetésből 6 hónapot letöltött.

A több sepsiszentgyörgyi céggel rendelkező vállalkozó viszont addig pereskedett igazáért, míg az elmúlt napokban a Legfelső Bíróság minden büntetés alól felmentette. 
Úgy vélekedett, kevesen tudták volna végigvinni ezt a küzdelmet, mert rengeteg pénzbe és energiába került.

Galéria

Simon Attila végezetül igen kemény szavakkal emlegette fel azt a bírósági ítéletet is, amely szerint egy három évvel korábbi, részegen (vérében 1,89 ezrelékes légalkoholszinttel) halálos balesetet okozó rendőrt először felfüggesztett, majd – vélhetően a lakossági petíció hatására – letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Nem csak a maga nevében emelt szót

A vállalkozó beszédét megtapsolták, a színpadról lejövő vállalkozónak többen kézfogások közepette gratuláltak azért, mert a nyilvánosság elé merte tárni az esetet. Ő viszont a maga során 

elégtétellel nyugtázta, hogy az általa kiosztott közel kétezer Anonymus-álarcot nem hordta a tömeg, az emberek vállalták az arcukat.

Az üzenet, amelyet elméletileg a sok névtelennek el kellett juttatnia a hatóságokhoz, az, hogy a sokaságnak, az emberek összefogásának eredményeként nem sumákolhatnak többet a hatóságok – húzta alá, aki végezetül bejelentette, egy internetes oldalon lehetőséget ad majd az állampolgároknak, hogy közzétegyék a hasonló tapasztalataikat, sőt személyesen is kész segíteni a hatósági visszaélésekkel szemben. A kétnyelvű oldal neve Avertizorul de integritate Covasna/Kovászna megyei integritásjelző lesz.

Galéria

Reagáltattuk a rendőrséget is

A sepsiszentgyörgyi főtéren zajlott eseményekkel kapcsolatban megszólaltattuk Dinu Gabrielát, a Kovászna megyei rendőrség szóvivőjét, aki a következőket közölte a Székelyhonnal.

„A szombat délután bemutatott, 2022-ben történt események egy olyan bűnvádi eljárás tárgyát képezték, amelyben a bíróság már végleges döntést hozott. Intézményünknek nem tartozik a hatáskörébe ezekről véleményt formálni. Megemlítjük, hogy a hatóság elleni erőszak bűncselekménye tárgyában a megyei bíróság ügyészi hivatalának egyik ügyésze járt el, oly módon, ahogy azt a Büntetőtörvénykönyv megszabja.

Azzal kapcsolatban, hogy a sepsiszentgyörgyi rendőrség egyik alkalmazottja »részegen vezetett«, közöljük, hogy az eset bekövetkeztekor megállapítottak alapján az illető a 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet szellemében szabálysértési bírságot kapott, és fegyelmi eljárást is indítottak ellene.

Ezen az úton is nyomatékosítjuk, hogy a Kovászna megyei rendőrség alkalmazottai kötelezettségeiknek eleget tesznek, és arra törekednek, hogy minden törvénysértő egyén megkapja a méltó büntetését.”

Címalapfotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust