Nem tudni, mikor fogunk biciklizni a Réty-Sepsibükszád közötti bicikliúton

Több évbe telik, amire elkészül a Kovászna Megye Tanácsa által Réty és Sepsibükszád között megtervezett bicikliút, a 46 kilométeres útvonalon ugyanis minden négyzetméter földért „meg kell harcolni valakivel”.

Bodor Tünde

2024. szeptember 22., 20:152024. szeptember 22., 20:15

A Sepsi Track elnevezésű, Sepsibükszád – Mikóújfalu – Málnásfürdő – Málnás – Bodok – Gidófalva – Sepsiszentgyörgy – Réty nyomvonalon haladó bicikliúthoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány elfogadásáról két évvel ezelőtt döntött a Kovászna megyei önkormányzat, de míg annak kidolgozása és a tervezés folyt, elveszett a finanszírozási lehetőség.

Akkor ugyanis a Környezetvédelmi Alapnál kerékpárutak létesítésére kiírt pályázatra reagált a megyei tanács, de csak egy kisebb szakaszra állt össze a teljes dokumentáció, és a pályázati alap pillanatokon belül elfogyott, a projekt így függőben maradt.

Jakab István Barna, Kovászna Megye tanácsának alelnöke lapunk érdeklődésére elmondta, természetesen nem hagytak fel a tervvel, folyamatosan dolgoznak rajta, ami azt jelenti, hogy igyekeznek megszerezni a jóváhagyásokat, hogy a bicikliút áthaladhasson bizonyos területeken. Ez egy nagyon vontatott folyamat: ritkán lehet egyszerűen kifizetni a tulajdonosnak a föld árát, máskor pereskedni kell vele, rengeteg egyeztetés szükséges különböző intézményekkel.

A bicikliút egyes szakaszai a vasút mellett haladnának, de a sínektől csak bizonyos távolságra engedélyezné a vasúttársaság a nyomvonalat, így viszont már részben magántulajdonú földekre kényszerülnének, máshol az áramszolgáltatóval kell alkudozni, hogy egyes villanyoszlopokhoz mennyire közel kerülhet az út.

„Az állami intézmények elég rugalmatlanok, így várhatóan még évekbe telhet, míg minden szükséges jóváhagyást megszerez a megyei tanács, de addig várhatóan lesz új kiírás, vagy a Környezetvédelmi Alapnál, vagy másutt. Addigra el kell készülnie a teljes dokumentációnak, hogy egyszerűen elővehessük a fiókból és benyújthassuk a finanszírozóhoz” – fejtette ki a megyei önkormányzat alelnöke. 

Azt is megosztotta velünk, hogy a közelmúltban a magyarországi Lentiben érdeklődött az ottaniak tapasztalatáról, lakosságarányosan ugyanis ebben a helységben található a legtöbb kerékpárút. Mint kiderült, az ottani önkormányzat is a háromszékihez hasonló nehézségekbe ütközött azok megvalósítása során, csupán az volt az előnyük, hogy húsz évvel korábban nekifogtak a folyamatnak. Éppen ezért óvatos becslések szerint is a Sepsi Track megvalósítása még több évbe telhet – közölte Jakab István Barna.

Képünk illusztráció.

Fotó: Haáz Vince

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust