Mint különös Hírmondó

Babits Mihály kései lírájának meghatározó költeménye viseli ezt a címet. Ó, de szomorú átvenni jegyzetemben. Zaklatott, feszültséggel teli himnikus ars poetica versről, költőről, közéleti szerepvállalásról. Akár egy pásztor vagy próféta, az író a hegyek-dombok magasságából szemléli a világot, az emberi gonoszság forrongását, cselekedeteik kicsinyességét és az örök körforgásként forgó sorsokat, lát, megért és továbbad: gonosz idők járnak, érkezik az ősz, de felemelő megsejtésként a mégis, mégis majdan elérkező tavaszra irányítja hallgatói figyelmét.

Pontosan a sajtó szent hivatása. Néha őszintén restellem, mit neveznek médiának – botrányt kereső és szító, mocsokban kéjjel túró, tyúkeszű sztárocskák fellibbenő szoknyája alatt kuncogó firkászhad.

Bem apó értetlenül kérdezheti, mi történik a lappal, amely valamikor az általa adományozott nyomdagépből szökött ki a lelkes székelyek asztalára. Mert eddig, ékes vagy kevésbé ékes szavakban a megye embere csak megkapta a napi képet a szeletecskéról, amit a Teremtő a nagyvilágból neki megszabott.

„Balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is, / százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért / ujra ledönt mindent;”. Igen, addig okoskodtunk, míg Erdélyünk szinte minden nyomtatott kiadványa eltűnik. „Öreg szívem úgy feszűl a szavaktól” – igen, mennyi, de mennyi megfogalmazatlan gondolat kavarog bennem is, mint megannyi más újságíró szívében. Másabb-e, jobb-e a világ ma, mint Babits idejében? „Ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? / vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott / tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat / vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl / gépfegyvert próbál”. Szeretnénk továbbra is megünnepelni az alkotó munkát és megsiratni az őrült gépfegyverek miatt menekülő kortársainkat. „Jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon, / csattogtatja fogát, harap” – igen, jön a tél, mondja a költő, de már érzi, az is „eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.”

Lesz- e tavasza a Hírmondónak? Addig is, szeressétek a remélhetőleg tovább élő online kiadást. Köszönöm, olvasó, az eddigi együttjárást, reménykedek egy áldott újrakezdésben. A viszonttalálkozásra!