2017. január 25., 11:332017. január 25., 11:33
Hétfőn az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében Egyed Emese költő, egyetemi tanár tartott előadást A hűség Mikestől a kortárs írókig-költőkig címmel.
Gödri Márta, a klub elnökének köszöntője után kulturális műsorral fogadták az előadót. Szavalatot mondott Balogh Zoltán és Deák Gellért Gedeon, valamint felléptek a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola kovásznai tagozatának hegedűsei (Becsek Nagy Attila, Bende Beatrix, Czilli Samu, Szabó Norbert Milán, Váncza Manassé és Váncza Balázs Efraim) Gáspár Csaba zenetanár vezetésével.
A teltházas érdeklődés övezte tartalmas előadáson Egyed Emese Mikes Kelemen hűségét taglalta, ami egyaránt kötötte őt Rákóczi Ferenc fejedelemhez, a magyar nyelvhez és az iskolához. Azt is elmondta, a mai napig sok rejtély övezi Mikes leveleit, többek között nem lehet tudni, hogy mikor is írta azokat: egyetlen év alatt vagy esetleg egy évtizeden át. „Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy Mikesnek sikerült megőriznie a magyar nyelv szépségét idegen közegben is”, mondta Egyed Emese, arra bátorítva a jelenlevőket, ha egyszer tehetik, tekintsék meg Egerben Mikes Törökországi leveleinek eredeti kéziratát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!